Nem kértem

Két szememben a rejtelem keres menedéket,
ujjaimban dideregnek a kőhideg árnyak,
egy szikla darabjain lépdelek, és várok,
a türelem már régen otthagyott, és várjak,
mégis várjak.
Ki vagyok én? Semmiből összegyúrt
földdarab, létmagot szórt belém az Isten,
üvöltök,
nem kértem én ezt,
nem kértem.
Nem lehetek más mégsem.

A nihil és az univerzum rejtjelez bennem.

Várni a valótlant, álom-csillagok között
bolyongani, hinni a hihetetlent,
elengedni a kristályt – kérlek, mondd meg újra,
mi vagyok?

Elhagy a világ; hitem már elfogyott.