Mintha egy buborékba kerültünk volna
Ránk zsugorodott az életünk
És mindenki kívül maradt
így van ez. Az elsőként lehulott
levélnek sincsen társa, nézi csak
fent a fán a többiek milyen zöldek még
milyen frissek és hogy ringanak
őket borzolja csak a szél. Minket
elragad és úgy tépáz mintha várnánk
ebben a jég verte, tűz marta révületben
mégis talán egy másik fa vár ránk
de tudom ott is ketten leszünk majd
ez a buborék sosem oldódik fel
akik egyszer maguk maradtak
annak isten se, ember se kell.
12 hozzászólás
Miléna, mély reménytelenséget vélek kiszűrődni soraid közül, a földi élet múlandóságára vonatkozóan. Aztán, pedig mégsem, ami gondolkodásra késztet. Tetszett!
Szeretettel: Edit
Köszönöm hogy olvastad!
Kedves Miléna!
Nagyon szépen írsz, mélyek a gondolataid s képeid élőek amik gondolkodásra késztetnek!
Egyben szívet érintőek!
Szívből gratulálok: Zoli
Köszönöm, hogy olvastad, és hogy írtál pár szót!
Miléna
Kedves Miléna! Bár nem értek veled egyet, de megértem amit mondassz. Szép a társítás… szép a vers. Köszönöm, hogy olvashattam. Üdv Scherika
Kedves Miléna!
Érdekes ez a versed.Van benne valami megfoghatatlan ami tetszik.
Szeretettel:Ági
Köszönöm, hogy olvastad, és hagytál itt pár szót, Ági! 🙂
egy buborék mely örvény felett sem süllyed el, esélyt is ad a megmaradásra, viszont magányt ugyanannyit, gratulálok különös a mondanivalója de igaz
Kedves Miléna!
Nagyon jó!!!!!
Szeretettel:sailor
Köszönöm, Sailor!
Szeretettel Miléna
Kedves Miléna!
Nagyon remélem, hogy rád zsugorodott életedbe már bevonódhatott más is!
Érzékletes versedet elismeréssel köszönöm.
Tisztelettel: pusztai
Nagyon erdekes a versed, minden versszakban hozol valamit, amin elgondolkodik az ember. A "leveles" versszak különösen tetszett. Szep iras, gratulalok!
H.