Minden 1907. november 02. – án kezdődött. Éppen100 éve érkezett el hozzánk a japán származású Sasaki (Szaszaki) mester. Úgy tartják, hogy sötétkék judogiát (dzúdógi), és a tatami darabokat saját hátán hozta be a leszállópályáról (~80 – 120 kilogramm).
Magyarországon egy Gróf figyelt fel a harcmodorra, abból az apropóból, hogy japán hogyan tudta legyőzni az orosz hadseregeket. A Gróf véleménye szerint a győzelmet nem egyszerűen a nép összetartó ereje hozta meg, hanem a szamurájok harcmodora.
1907 – ben a feljegyzések szerint 2500 fő kezdte el tanulni a judót, mint a test és lélek összhangjának harci eszköze. A pár hónapos alap tanfolyam végére összesen 6 – an maradtak. Ekkor Sasaki mester rájött, hogy a magyar embernek nem elég, hetente néhányszor lejárnia „edzésre”, otthon is művelnie kell, az órákon elsajátított eszméit, felfogásait; ezért Sasaki 1908 – ban a Gróf segítségével kiadott egy könyvet taníttatásairól. Ezek után lassan, de biztosan nőni kezdett, a jelentkezők száma.
Később Sasaki visszament japánba, hátrahagyva tanítványait, hogy folytassák, amit ő elkezdett.
1 hozzászólás
S mindössze 100 év múlva, a magyar judo fantasztikus múltra tekinthet vissza, és a jövője is igen kedvező, két világbajnokunk és 1 olimpiai bajnokunk, rengeteg érmesünk, európa bajnokunk van, mind a felnőptt mind a junior, ifi korcsoportokban.
A 2008-as pekingi olimpiára minimum 4, de a becslések szerint akár 8-10 magyar judoka(judós) is elindulhat.
örülök, hogy írtál erről, mert én is judozom, és egy nagyon jó, nem csak a termekben, hanem önvédelmi célokra is jól használható sportról van szó.
acél