amikor velem van, majd megsimogat,
és életre kelti mindazt bennem…
Belőle kellene levegőt vennem.
Kezemnek mesteri alabástrom,
kőfaragóisten alkotta bársony –
nem is ívelhette volna szebben.
Az idő halott, vagy messzire rebben.
Szavaim őrzője,
keltetője immár,
hogy lásd,
erőre kap tőle a gyenge rímpár,
s az asszonánc is.
Bogáncsos rétből lesz táncoló nárcisz.
4 hozzászólás
Csodaszép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Kellemes tavaszi napokat kívánok jó egészségben!
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen! Örülök, hogy olvastad!
Hasonlóan minden jót kívánok!
Mákvirág
Az idő halott, vagy messzire rebben.
Bogáncsos rétből lesz táncoló nárcisz.
Annyira könnyed és nem közhelyes. Tetszik.
Kedves Edit!
Köszönöm, hogy olvastál!
Igen, próbálom kerülni a közhelyes dolgokat, és annak kifejezetten örülök, hogy könnyednek tartod.
Ritkán írok olyat. Általában több rétegben épülnek fel, de ezt most lehet, hogy sikerült egyből felhúzni.
Szeretettel:
Mákvirág