Titkok könnye

Hallgatom a csend neszét,
peregnek fejemben a percek,
lelkem dúdolja bús énekét,
kopasz fákra aranyágat festek.
Ecsetem a régmúlt szenvedés,
keresem színét leveleknek,
szemedből vakít a fény
melegében csodára lelek.

Valóság ez vagy álmodom,
hogy fenn az égbolton
nékem lettél csillagom,
s ahogy ezüstödből kibontod fényed,
bársonyos reszkető alkonyon
ott szárnyalok boldogan Véled,
simítlak ébredő hajnalon,
s könnytengeremből öntözlek,
hogy éledj,
éledj,
légy üde és illatos,
mint tavasszal
a természet…

Virgonc szélben szárnyalok,
érzéseken tombolok,
angyalokkal csillagfényben
táncolok,
kiáltok feléd jövendőt, szépet,
falakat építek,
mik annyiszor romba dőltek.

Ó, de sóvárgó éjjeleken
sodró vizeken vergődöm
partjain meggyötört kövek,
féktelen erővel rávetődöm.
Tenger hullámi mossák lelkemet,
arcon csapnak,
hidegüktől megkövülök,
meleget öledben keresek,
hajlékodban megszépülök.

Ott a puha selymedben
gyönyörért tátong szívem
életért kiált, s jajong:
Fényt akarok!

Ó érintsetek erős karok,
izzó parazsat hozzatok!

Szikrádból máglyám lángra kap
tüzemmel körbefonlak,
s átkarolom Veled a végtelent,
hol titkok könnyével hűsítlek,
hogy lángom melege ne égessen.
Mámort varázslok szívedre,
kinyitom kapuit a szépnek,
fáklyaként kúszok
fel-fel, a mennyei kékbe…
s a habos mindenségben,
ezer imát mondok el
életem, Teérted…