Lennék poros utca…

Lennék poros utca, hol végigvezet utad,
vagy alakodra vetülő bágyadt lámpafény.
De lennék hajadat libbentő langyos nyári szellő,
magasból árván figyelő sokcsillagos ég.
Bár volnék válladra hulló tölgyfának lombja.
Boldogítana ez a meghitt, közös utazás.
És záporok alkotta, bármely apró tócsa,
benne tükröződő arcod, röpke pillantás.
Lehetnék tested hűsítő levegője,
szirmok közé bújtatott, vadító illatfelhő.
Kedvesen szólaló selymes zenei hang,
mely bódító mámorral felkap és elragad.
Bárcsak puha párna volnék, fejed támasza.
Habkönnyű takaró, mely betakarja Álmomat.
S jó volnék szobád űrjének, esti csendnek is.
Részévé válni napjaidnak, lehet nagyobb kincs?
Akarom, hogy legyek még nyikorgó ágy és ajtó,
leírt betűk, szavak, mondatok, könyvek lapjain.
Kerti szék, melyben megpihensz hosszú út után,
hol öledbe veszed hóbundás kiscicád.
Változnék pincében érlelt, "vérszínű" borrá,
szomjoltó mámort adva neked.
Lennék ajkaid között lédús gyümölcs,
mely hűsítve árad szét benned.
De lehetnék ablakodon tél rajzolta virág,
olvadozva párás leheleted nyomán.
Vagy nyári tájkép ecsetvonása a vásznon,
mit lelked rezdülésével csodálsz.

Lennék a mindenség e tüzes érzelemben!

Szárnyaló poéta, vadregényes messzi táj.
Soha nem csorbuló dicsfényű erély.
Kemenceforró szerető, higgadt megnyugvás,
Lelked húrjain játszó virtuóz zenész.
Ám nélküled csak hangjegy vagyok a kottán,
magányosan zendülő, összhangzat nélküli zaj.
Lassan elfogyó dacos grönlandi gleccser.
Zsákmányát vesztő ragadozó szirti sas.