A tabernákulum

A keménykalapos, köpcös férfi korához képest fiatalos lendülettel kapaszkodott fel a fiákerre és izgatottan kiáltotta a kocsisnak a címet.
– Hajtson a Korona utca 5-be! Busásan megfizetem ha tíz percen belül odaérünk.
Azzal fújtatva hátradőlt az ülésen és a kövér hasán megfeszülő mellényzsebéből elővette zsebóráját. Talán még időben érkezik. Az öccséhez képest mindenképpen előnyben volt. Az ügyvédi iroda pár utcányira volt csak az öregasszony lakásától. Fiákeren percek alatt oda fog érni. Az öccsét, aki a város peremén teljesített szolgálatot, egy küldöncön keresztül értesítette az ügyvéd. Mire onnan begyalogol, ő már addigra meg is szerzi jogos jussát. Mert neki igenis joga van ahhoz a tabernákulumhoz. Egyedül neki! Nem hajlandó még ezen is osztozkodni az öccsével. Persze nem bánta volna ha a vénasszony mielőtt kileheli a lelkét, az egész házat ráhagyja. Ismerve a zsugori, ájtatoskodó anyját persze már sejteni vélte korábban is, hogy ő a múltra való tekintettel nem sokat fog örökölni utána. Azért kiváncsi lett volna az álszent öccse képére, mikor közölte vele a jog és peres ügyek atyja, hogy ő sem kapta meg a belvárosi házat örökül a drága jó mamától. Kissé tokás arcán önelégült mosoly terült szét.
Csak az ő folyton templomot térdelő anyjának juthatott ilyen klerikális marhaság az eszébe, hogy az egyházra hagyja az ingatlanát. Ő meg vénségéig kushadhat a dohos, salétromos bérelt szobájában. Micsoda hiábavalóság! Úgyis az első adandó alkalommal elkótyavetyélik a házukat a csuhába bújt kufárok. A vén szentfazék! Hiába mondott el annyi rózsafüzért életében, most akkor is csak Luciferrel parolázik a pokol tornácán. Amilyen rengeteg gonoszságot elkövetett életében, amit főként ellene vétett, azt a mennybéli Magasságos (már ha létezik egyáltalán) biztosan nem bocsátotta meg neki. Hiába is akart jótékonykodni az egyházzal, azért annyit nem ér a jó mama ingatlana, hogy megváltsa a belépőjét Szent Péter birodalmába.
Soha nem fogja megbocsátani neki, hogy az apjukat annak idején elüldözte otthonról. Talán akkor minden másképpen alakult volna.
Mikor még kölykök voltak az öccsével nagyon élvezték azokat a késő éjszakába nyúló kártyapartikat . A gyerekszoba a hallról nyílt. A kulcslyukon át egymást felváltva lesték az illatos szivar- és cigarettafüstbe burkolózott, ingujjra vetkőzött férfiakat, amint a nagy ovális asztalnál verték a blattot. Néha egymást is, mikor az alkoholszint és egy-egy kártyaadósság kezdett veszélyes méreteket ölteni. Ilyen estéken az anyjuk mindig fejfájásra hivatkozva, mintegy sértett királyné visszavonult a saját szobájába. Másnap aztán ha a papa a kijózanodás legapróbb jelét is mutatta, a mama elvékonyodott éles hangon és arisztokratikus vérmérsékletéhez képest hevesen fejtette ki véleményét az általa csak mocskos bűnbandának titulált társaságról. Az apjuk egy ideig sikeresen megbékítette háborgó feleségét. Ebbe komoly szerepet játszott az anyja toalettjének ilyen alkalmakat követő megújulása. Különös tekintettel a méregdrága ékszerekre. Vonzódása az ékszerekhez apjuk kártyaszenvedélyénél is vadabb méreteket öltött. Egyedül ezekkel lehetett a mama haragját legkönnyebben csitítani. Egy darabig. A két kaszinós némbert nem a papa csempészte be hozzájuk. A boltos Kovalcsik a kaszinóban mulatott mielőtt beállított volna hozzájuk a szokásos kártyapartira. A két parókás, fűzős táncos lányt a mulatóban karolta fel és vitte el hozzájuk emelni az est fénypontját.A jó mama vérben forgó szemekkel, de egy szó nélkül hagyta ott a díszes társaságot és vonult vissza szobájába. A papa tisztában volt vele, hogy egy gigantikus méretű gyémánt sem hozhatja helyre a dolgot. Már annál az oknál fogva sem, hogy azon az éjjelen elhagyta a szerencséje a kártyában is. Nem tudott koncentrálni a lapjárásra, gyakorlatilag minden pénzét, s ezáltal a családját is elveszítette.
Ezután a papát csak ünnepnapokon láthatták egy-egy szűkre szabott, feszélyezett hangulatú órácska erejéig. Sejtették, hogy Ómamáékhoz költözött haza. Később, ahogy egyre ritkábban találkoztak, úgy vált egyre érdektelenebbé, megkopottá a régen oly varázslatosnak hitt személye. A jó mama mindent megtett, hogy kiverje a fejükből a papát. Hol a szó legszorosabb értelmében, hol pedig praktikákhoz folyamodva. Lefoglalta őket mindenféle tennivalókkal. Az iskolai éveik alatt ők jártak a legtöbb külön órára. Beiratta őket tánc- és illemtanra, lovagoltak, teniszeztek és a vívás is a mindennapjaik részévé vált. Így még ha anyjukat megkerülve akartak is volna találkozni az apjukkal, a feszes időbeosztásuk miatt lehetetlenné vált. Az öngyilkossága híre mégis megrázta őket, bár anyjuk ezt is száraz, érzelemmentes hangon csak egy átlagos hírként közölte velük. A temetésre természetesen nem mentek el. A mama éppen akkor síelni vitte őket a Tátrába.
A kamaszkor eljöttével fellázadt a szigorú nevelés ellen. Pár társával együtt rendszerint inkább az iskola mellé járt. Rákapott a dohányzásra, az ivásra majd az apai példát követve szorgalmasan forgatta az ördög bibliáját. A mama persze mindig megtorolta vétkeit. Ha annyi pénzt nyert volna összesen, ahány kék folt díszelgett rajta az anyja sétabotjával mért ütlegek által, milliomossá válhatott volna. Amint alkalma nyílt rá búcsút intett a szülői háznak. Az öccse nem tartott vele. Jámbor természetéből adódóan anyjuk szoknyája szegélyét sokáig nem engedte el. Ő volt a megtestesült jó gyermek. A kezes bárány. A jó mama szeme fénye, a jeles tanuló, a kellemes modorú remek táncos. A környékbeli lányos anyák álma. Az öcskösről ugyan ábrándozhattak. Egy szép napon átszellemült arccal közölte a drága mamával, hogy a papi hivatást választja.
Ettől az időponttól datálódik, hogy anyjával és öccsével megszakított majdnem minden kapcsolatot. Bár ez voltaképpen ebben a formában erős túlzás. A mama és az öccse nem volt többé kiváncsi rá és a züllött életére. Mélyen vallásos életükben nem kívánatos fekete folt lett. Ünnepnapok alkalmával tett csak látogatást a szülői házban, ám ilyenkor rendszerint veszekedéssé fajultak a találkozások. Alapvetően az öccse sem volt nemesebb jellem nála. Csak ügyesebben álcázta valódi énjét. A szentek életét élve imádkozta ki anyjukból az összes vagyonát. Fondorlatosan különböző adományokra hivatkozva tette magáévá a jó mama pénzét. Az ékszereket hiába kérte. Az anyjuk még utolsó idején is megszállottként ragaszkodott hozzájuk.
A hall legimpozánsabb bútora a tabernákulum volt. Egyik kulccsal záródó fiókja rejtette a mama ékszergyűjteményét. Elképzelése sem volt, hogy a kulcsot hol tarthatta. Ezért volt szüksége az egész szekrényre. Ha azt sikerül megszereznie, akkor már bármi áron is, de kinyitja a fiókot.
A lovak patája ütemesen csattogott a belváros macskakövén, majd a fiáker ringatózva megállt az oszlopos úri ház előtt. Közvetlenül előtte egy fuvaros kocsi állt, melyen különböző bútorok voltak felhalmozva. A házból izmos munkáslegények jöttek ki, vállukra erősített kötéllel hatalmas fiókos szekrényt egyensúlyoztak lefelé a lépcsőn. Mellettük egy fekete reverendás, vékonyka alak szaladgált. Kezét idegesen tördelve, aggódalmas arccal figyelte az éppen megálló fiákert.
Hirtelen történt minden. A keménykalapos, köpcös férfi a méregtől eltorzult arccal ugrott ki a kocsiból és teli torokból ordítani kezdett a cipekedők felé:
– Megállni! Azonnal tegyék le! Az az én szekrényem!
– Nem igaz! Az összes ingóságát a plébániámra hagyta jó anyánk. – próbált higgadtan érvelni az elfehéredett öccs. – Vigyék csak jóemberek a kocsira!
– Azt már ugyan nem ! – rikoltotta az idősebb testvér és átölelte a hatalmas bútordarabot.
A papnak sem kellett több, védelmezően ő is belekapaszkodott a szekrénybe. A két markos legény erejét felülmúlta a civakodás. Vállukba élesen belevágott a kötél, önkéntelenül megszabadultak a fájdalmat okozó súlyos kolonctól. A tabernákulum éles dördüléssel temette maga alá a kapzsi testvérpárt.