1.
Tisztán
Fregolin farmer,
járt utakon pihenés.
Mosott emlék lóg.
2.
Vi(g)aszvirág
Cserépben virág
omlik alá a falon
míves magányban.
3.
Csitt
Lehúzott rolón
ég csíkja lopakodik
suttogó csendért.
4.
Bolyongás
A fagyasztóban
jéghűvös cirkálása.
Fojtott szavaim.
5.
Életjel
Csírát növesztve
napsugár felé törtet
magvas gondolat.
6.
Célkereszt(b)en
Ernyedőn kéz, láb,
mohó tömegnek vércsepp.
Nincs már szomjazó.
12 hozzászólás
Az van, hogy híresen nem szeretem a haikukat.
Most pedig MINDEGYIK meg tudott érinteni.
nem a haiku-mivoltjából kifolyólag, hanem attól, amit éreztem közben.
Kevés haikuban találtam meg eddig azt, amiről -elvileg- tudom, hogy felismerhető ez a forma, mentalitás, filozófia.
Kedves Andi!
Én pedig híresen nem vagyok nagy haiku-író. Próbálkoztam. Köszi.
A
Mindegyik egy világ!
mindegyik az élet,
és kinyílt mint a virág.
Mindegyik szép lett!
Kedves Andrea!
Elmerengve csemegéztem, s mondhatom tele ettem magam érzésekkel.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm a verset és csemegézésedet. Örömöt szereztél vele.
A.
Sok haikut olvastam, melyek formai, szótagszámi kötelezettségüknek bár eleget tettek, tartalmilag, mondanivaló szempontjából felületesek lettek. Nos itt ez a helyzet egyáltalán nem áll fenn!!! Míg másoknál "unalmamban" a szótagszámokat számláltam, addig itt a magvas tartalomban, mondanivalókban mélyedtem el.
Gratulálok! Mind nagyszerű, de leginkább a 2-es és 5-ös fogott meg, szorosan a nyomukban az 1-es.
Kedves Csaba!
Félve írok haikut, mert nehéz jót kreálni. Ugye mindössze 17 szótag, és nem mindegy,hogy hogy és mit. Nekem így sikerült. Köszönöm a számszerű tényeket, hogy megosztottad velem gondolataidat.
A.
Attól tetszik különösen, hogy (bár nem a kedvenc műfajom) de teljesen maivá tudtad tenni úgy, hogy megtartottad azt az alapelvet, miszerint a természet (ebben az esetben a környezet) képeiből vezettél le nagyon szép ívvel meghatározott érzéseket indirekt, mégis belső, közvetlenül megérezhető módon. Tetszett!
aLéb
Nagyon örülök kedves aLéb, hogy így vélekedsz. Néha jó kirucanni más műfajba.
Köszi,
A.
Nekem a harmadik tetszik a legjobban, nagyon el lett találva! Üdv, még sok ilyet !
Kedves dalmay!
Köszönöm szépen a szavaid. Látod, ezért jó többet küldeni egyszerre.
Üdv,
A.
Kedves Ági!
Nekem sem a kedvencem a haiku, talán mert ritka az igazán jó, nem is megy igazán. Örülök, hogy mégis találtál kedvedrevalót.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Az ötödik haikud tetszett a legjobban. Pedig nem az én műfajom ez.
Barátsággal: Ági