Virtuál.is

A legszebb pillanat az, amikor a cipőmet, amely szorít olykor-olykor, lerúgom a lábaimról, és a süppedős padlószőnyegen végigtáncolok a szoba bal sarkához. Ott helyezkedik el ugyanis az én kis világom, amely azért igen nagy méreteket képes ölteni. Ha varrni kellene az öltéseket, zsákvarró tűre lenne szükség hozzá. Ami, még az üveghegyet is átlyukasztaná. Mesevilágba képes belecsöppenni az ember ott, a virtuális édenben.

Megnyomom a gombot, és már a gép zúgása is olyan élmény, mint amikor felszállnék. Igen, mert az esték sokszor elrepítenek a képzeletbeli felhők közé. Ügyelve arra, hogy jól manőverezzek, mert a viharfelhőket szeretem elkerülni, ezért a képességemet fejlesztve tanulmányoztam az ottani menő világot.

Teljesen mindegy, hogy milyen vagyok. Ronda amúgy élőben, de Isten ajándékát amivel megáldott, el kell fogadni. Képes vagyok megszépülni a fél kiló cucctól, amit magamra kenek. El is vonulok a fürdőszobába kicsit helyre pofozni a fizimiskámat, na jó, csak a magabiztosság miatt. Nem illik olyan nagyon félrebeszélni, de azért tetszem magamnak, legalább egy valaki legyen aki azt mondja."de jól nézel ki" ezért ezt jó hangosan mondom a saját képembe, amikor készen vagyok. Mindig az marad meg az emberben, amit legutoljára hall.
Okos gondolatok ezek, igyekszem is megjegyezni a mondásokat, annak ellenére, hogy a suliban sokszor a szamárpadban ültem. Ezt nem tudja senki, mert a közösségi portálokon nem jelölgetek én olyant, aki ismer. Minek is, nem igaz? Annak nem lennék újdonság. Nekem is a kihívás, az izgalom kell.
Volt már hőemelkedésem is, meg azt hiszem a lázam is felszökött néha, amikor írta valaki, "gyanús vagy te leány" . Későre járt egyszer, aztán valahogy úgy olvastam, gyantás vagy te leány. Na jó, azért szőrös nem vagyok. Annyira.

Szőrösszívű, az igen, mert amikor olyan a téma, akkor azért csak elpirulok, az arcpirosítóm alatt. Elsápadni is szoktam azt hiszem, amikor kifogok, egy igazi bunkót, aki megírja nekem semmi perc alatt, hogy baby te mocskosabb vagy, mint a böngészési előzményeim.

Pedig a tusolás is elengedhetetlen. Lemosom a napi cseszegetést magamról, és ha madár lennék tudnám kinek a fejére csinálnék először. Tehát, ha egy olyan illetővel cseverészek, megsértődöm látványosan, és a fejem nagyobb lesz. Ezt érzem. Némelykor, amikor elsötétül a képernyő, látom is magam benne. Jó a lámpa. Elgondolkodom pár pillanatig, mit is csinálok az életemmel? Szépen a szemeimbe nézek, nyomatékul. Azután amikor visszajön a fény, az előző gondolatomnak huss, és folytatom tovább.

Múló pillanatok ezek. Nagy ésszel nagyobbat lehet tévedni. Gondolom én. Sok mindenről szó esik egy este. Vannak vicces emberek, vannak szégyenlősek, vannak igazi vadak, és vannak, igen olyanok is , akiknek a kezükben varázspálca van.
Csiribu-csiribá, és visz, de úgy, hogy elszédülök, majd leesem a székről. Kapaszkodnom kell. Szerencsére van karfája a bőrszékemnek. Nem akármilyen ülőkét választottam. Süppedős, puha, jól érzem magam benne. Fontos! Ezeket az órákat úgy kell eltölteni, hogy emlékezetesek maradjanak.
Van olyan is, hogy idepakolom a tálcát, két nagy karéj zsíros deszkát kenek, rá lila hagymát, mert megéhezem, de rohanok utána fogat mosni. Így tanítottak a szüleim. Mégis csak ciki, ha beszélget az ember valakivel, és bűzlik a hagymaszagtól. A kilóimnak pedig mindegy úgyis. Felruházom magam mínusz 20 kilóval, olyan jó karcsúnak lenni este nyolctól éjfélig.
Igaz, tegnap észrevettem a nadrágméretem változott, ki is kellett mennem kétszer a próbafülkéből nagyobbat behozni, de az is lehet, hogy a számozással volt a baj. A munkahelyeken is tévedhetnek. Miért is ne én lennék az aki kifogja az L-es XL-t. Belerázom magam végül is nadrágba, és fizetek.
A vacsorák pedig egészségesek a lelkemnek. A szem a lélek tükre. Ez is egy milyen szép mondás. Keresem is a szemeimmel a szép lelkeket. Már régóta. Mit csináljak na, válogatós vagyok. Velem szemben pedig azt hiszem, sok vak ember ül, mert még nem vettek komolyan észre.
A vak tyúk is talál néha szemet, de a másik oldalon pasik ülnek, így hát ez a mondás nem is igaz. Bízom azért abban, hogy a százhúsz kilóm, a hagymás leheletem, a ritka hajam ellenére, valaki azt gondolja meg ér ez a nő egy igazi bulit. Azt se bánnám, ha holtodiglan-holtomiglan tartana, mert ez a virtuális világ, félek olyan mint a facebook, egyre többen megosztanak.
Terjed a hírem, mint a vírus, és abba bizony bele lehet halni. Én pedig élni szeretnék, nagyon élni. Ha másképp nem, így esténként, annyi bizonyos.

Csak egyet nem értek. A Józsi a minap, amikor találkoztunk, megkérdezte hazakísérhet? Véletlenül az válaszoltam, meg hát. Erre kikerekedett a szeme, én pedig magamban megróttam anyámat, mert nem pontosan tanította meg a típus szöveget velem. Olyan piros lettem, mint szögedi papucs. Mondtam is a Jóskának, szöged ide, szöged oda, én rápattanok a biciklire, és azzal megyek el. Integetett.

Így marad a net, marad a virtuális élvezet, lebegek a virtuális világ, és a valóság között.