Fohász

Istenem add, hogy higgyek! Engedd, hogy magamba tudjam fogadni mindazt a jót, amelyben Általad részesülhetek! Vedd el tőlem a kételyt, mely álszent tömegnek láttatja a templomban ülő embereket és a nekik prédikálókat! Szeretném hinni, hogy létezhet őszinte hit. Először, tehát mutasd meg Uram, hogy magában a hitben miképp hihetek! Kérlek, nyisd fel a szemem, és tedd befogadóvá a lelkem! Úgy sejtem, hogy aki hisz könnyebben élhet. De létezik-e őszinte hívő? Létezik-e olyan ember, aki ha magába néz, csak a hit magas, bevehetetlen várfalát látja? Létezik-e a kétely-nélküli ember?

Istenem, hihetek-e úgy, hogy egy kicsit kételkedem is, vagy a kétely legparányibb jelenléte eleve hitetlenné tesz? Uram, én nem tudok nem kételkedni. Hiszem, hogy ami körbevesz, az tervezett, teremtett és, hogy ebben a tekintetben nem létezik véletlen. A mű, mely lenyűgöző csak Tőled származhat. Hiszem tehát, hogy jelen voltál, a csak előtted ismert szándéknak megfelelően irányítottál, s alkottál. Vajon ma éppúgy jelen vagy-e? Hit nem létezhet megerősítések nélkül. Kell, hogy időnként – ha csak apró jelekből is – de Rád ismerhessünk. Ezek hiányában kizárólag vakhit létezhet. Istenem, én nem hiszek a vakhit létjogosultságában, mert az értelmetlen. Én őszinte hitre vágyom, mely biztat, vigasztal, valamint reményt és erőt ad.

Oly gyorsan múlik minden mi jó, és oly hamar eljön ismét a rossz. Egy pillanat csupán az öröm, s végtelen hosszú a hűvös egyhangúság. Uram, ennek valóban így kell lennie? S vajon a vakhitben élők boldogabbak? Erősíts meg! Engedd, hogy magam is közvetíthessem szándékodat! Add, ha körbenézek minden rosszra, mint átmenetire legyek képes gondolni! Nyilvánulj meg számomra, had részesüljek a segíteni tudás kegyelmében! Adj állhatatosságot és ajándékozz meg a lélek nyugalmával! Nem bizonyosságot kérek, még csak nem is hitet, pusztán a hinni tudás képességét. Ebben segíts, Uram!

Én nem vagyok sors sújtotta, szerencsétlen ember. Viszonylagos egészségben élek, dolgozom, s van ki vár, ha asszonyra, szerelemre vágyom. Mégis a lelkemben űr tátong, mely fekete, mély és mindent felemésztő, s melynek oka ismeretlen előttem. Segíts megérteni ennek mibenlétét! Én már nem tudom válaszként, csupán a Biblia szavait elfogadni. Nekem újabb példák kellenek, újabb igazságok. Kérlek, tölts el friss reménnyel! Láttass, hogy átélhessem a megtisztulás katarzisát!

Most, Karácsony múltával, Újév közeledtével fagyossá vált a világ. Remélni akarom, hogy ez a hideg egyúttal, valami új rend hírnöke. Küldd tehát a zord északi szelet, és add, hogy a lelkek cserépkályháját mindannyian körülülhessük! Engedd, hogy minden ellenkező szándék dacára higgyünk, hihessünk egymásnak és egymásban! Mutass utat a megkeseredetteknek, a lélek sebesültjeinek, a hatalmaskodóknak, a soha színt nem vallóknak, a csak túlélni vágyóknak! Tedd ezt a hitetlen világot újra hittel, valódi hittel telítetté!

Tanítót küldj, ki oktat, s nevel! Orvost, ki gyógyít és gyámolít! Egyházad szolgálóját, ki hitelesen közvetít, ki valóban a lélek pásztora! S embert küldj, ki értelmet talál munkájában, boldogságot családjában, s feloldozást hitében!

Istenem, nyilatkoztasd ki újra jelenvalóságod! Mutasd meg, hogy teremtett világod nem maradt magára, hogy még itt vagy, hogy továbbra is Te irányítasz! Világítsd be lelkem sötétjét, s zabolázd meg racionális elmém komor gondolatait, hisz legfőképp nyugalomra vágyom! Adj tehát békességet nekem, híveidnek s minden teremtményednek! Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen!