Méhlegelő-kesergő

Langy májusi verőfényben
Napfürdőzik a határ,
Dongó hangú fürge méhe
Akáclegelőre vár.

Áprilisi zordon reggel
Holttá csípte fa rügyét
Tréfát űz a méhsereggel,
Nem táplálja méz tüzét!

Munka nélkül maradt árvák
Megzavarva szállanak,
Akácvirágnak hiányát
Érzik méhek, sőt vadak!

Hiányzik a finom illat
Mi betölti a teret,
Mikor szelíd szellő vizslat
Tovatűnő felleget.

Nem érzik az őzikék sem
Méz-akácnak illatát,
Nem vívnak érte a méhek
Virágporgyűjtő csatát.

Aranymézből kevesebb jut
Teába, és bendőbe,
Ám az idő gyorsan elfut,
Meglátod –majd jövőre!

Kivirágzik akkor újra
Minden zöldellő akác,
Langyos szellő szertefújja
Oly régen várt illatát.

Felvidul a szorgos méh is,
Minden az, mi régen volt-
Bő sugárban dől a méz is,
Víg a méhész, „megy a bolt!”

Ami ettől is fontosabb:
Tavaszt mutat a naptár!
Rajzik a sok méh is zsongva,
És csordultig a kaptár.

Mindenkinek jár belőle,
Kinek vágya: mézes íz!
Ódát fúj a fülemüle
S fa tetején a sok csíz!