Van egy fa a puszta mélyén.
Öreg,görcsös,büszke fa.
Zörgő ága egyik végén
Fejét nyújtsa egy bimbócska.
Levelet bont tavasz egén,virágeső boritja
Feltámadt a halálából,újra él az öreg fa.
Szivem mélyén szárba szökkent
A remény,mely itthagyott.
Lángra lobban minden részen
Hol hideg volt ,hol lefagyott.
Végre ,itt, a kezemben tarthatom a holnapot
Te kemény élet,súlyoddal már nyomhatod a vállamot.
3 hozzászólás
szia!
szépen ötvözöd a természettel az érzelmeidet, a reménybe vetett hited Tetszett!
Barátsággal Panka!
Szép vers kedves Székelyke. A remény már csak ilyen, mindig kihajt, de ez a jó.
Üdv: József
Nagyon tetszett