Itt az ősz, lomha léptekkel lépdel
Estére, összebújik a széllel
Ölelő karja messzire ér el
Számtalan szálat szakít, vagy tép el
Könnyedén játszik a falevéllel
Ölébe gyűjti, ami nem fér el
Hordárnak végül, vad vihart kér fel
Előtte minden meghajol, térdel
Az ég alját is befesti vérrel
Vöröslő színe veszélyes vészjel
Tűnő nap mosolya vész el
Maradna még, de hiába kérlel
2005.11.10.
2 hozzászólás
Nekem ebből “lejött” az elmúlás könyörtelensége, megmásíthatatlansága!
Üdv: dodesz
Kedves Dodesz!
Köszönöm véleményed.
Valóban lehet az elmúlás…
Szeretettel: Éva