Hóvirág

SIRATÓ 1989
(Román dal)

Mottó: Van kinél, az Úr már születésekor, megjelenik és megáldja
Hogy, majd egyszer magához felvigye a Mennyországba

Ott hol még testvére
Maros az Oltnak,
Innen a Tiszától,
Duna és tenger közt,
Messze Mennyországtól,
Oly távol világtól

Megtört az üresen
Csak nehezebb idő
Pergő percei alatt
Oly közelében
Elásott egében
Megjelent hirtelen
Villámnak dörgése,
Temesvár várában
Dózsa György trónjának
Izzó hamujából

Elégett csendje
Felpattant szikrája
Zúgó bércek felé
Futott tüze
Folyok országában
Virág városából
Ország sötétjében
Gyulladt körben lángja.

Jer elő Milea
Elföldelt remény
Véget nem érő
Fájdalmában gyulladt
Lehunyt szemek
Nehéz sötétjében
Régmúlt időkből
Napjainkig
Kivilágította
A fellázadtak
Szétszórt sírjait
Melyben csak mélyül,
Újból elaludhat
Segítség nélkül
Feltámadt világuk
Lángjait most könnyen
Végleg elnyelheti
Tátongó sötétje

Jer fiam házába!
Kitört forradalom
Gyújtó templomába!
Kétségben oltárán
Szálló láng kiált!
Fájdalma tüzében,
Tőkés László pap
Égő könyvéből
Pásztornak szívéhez.
Minden szó szikrája
Utcán, kövével ég
Kioltott életek
Kiontott vérében
Míg lelkeik fénye
A mennybe nem ér

Jer fiam, halljad!
Borult városában,
Megszólalt az asszony
Segítségért térdel
Kiált Boldogasszony
Város városában
Haldokló emberek közt
Szétlőtt keresztjével
Harangozó golyók
Harang haragjának
Szakító zajában,
Kereszteli népét,
Temesvár vizével
Világnak országát
Hogy még holtak közt,
Kezében keresztel
Éjjel is megtaláld

Mi lesz velünk
Lásd őket Uram!
Égnek emelik
Védtelen imájuk,
Tenyerük kenyerét,
Kenyér tenyerükből
Reménynek tenyerét,
Lásd! Feltámadnak!
Már mások is jönnek
Utcák köveiről
Feltámadnak, mennek
Lásd végéig! Ellepték
Egész Mennyországod

Jer segítsél
Öleld át őket
Ha már nem hallják
Szívük dobogását
Téged halljanak

Jer most elő, lovam!
Alimos fehérje
Keserű anyának hangjára
Elmerült Begának
Folyónak gyermeke,
Vér az iszap mit mos,
A kő most koponya,
Mit Bega vize mos.
Mit tettél Nekuláj!
Annyi életekkel
Ennyi életeddel

Térjél haza fiam!
Milea gyermekem!
Hallatszott, mint éjjel!
Megállt a Szamos
Partjai erejében
Felmordult a Maros
Zúgó Olt vizétől,
Ne hagyd magára
Mint 56-ban
Ország határában
Egy forradalom
Megfeneklett jegét
Elfelejtett Tisza
Kiontott vérét
Most a Duna mélye
Magába fogadta
Viszi tovább árját
Tenger közepéig
Viharok szívébe

Nem hallom hangod!
De míg nem zárja be
A várost csendje
Jer most velem pejem!
Alimos Fehérje
Jer velem azonnal!
Már alig látszó
Keringő viharban,
Villámló szárnyakkal,
Fehér sólyom villant
Csillag feketében.
Lám! Újból hull, aláhull
Porának csillaga,
Már kigyulladt fénynek
Piros, sárga, kéknek
Égő szemfedője.
Vedd szárnyaidra
Lelkeik fényeit
Szállj velük magasba!
Csillagok mélyébe!
Vidd világgá
Hogy így is lássák
Felszáradt gyöngyét!
Temesvárnak könnyét

Ki engedte?_
Hogy lelőjék őket!
Ha nem térnek vissza
Jer utánuk
Mennydörgésben
Kivágott fáknak
Erdők nehezének
Súlyos könnyeinek
Felhőjéből vigyük
Villámban kiolvadt
Sziklának nedvét,
Kőnek fájdalmát

Anya méhében
Fogant gyermekéhez
Ha felcseperedik
Vele erősödjön
Viharok magjából
Feltörő ereje

Jer elő Milea
Szamosnak fivére
Marosnak testvére
Olt vizének fia,
Gyémántcsillogásban
Földből szültelek
Láthatatlan fényből
Égnek koszorúddal
Magasabb fenyőnél
Keményebb tölgynél
Süvítő szeleknek
Forráscsobogásnál
Tisztább szemeidet
Tengernél mélyebbet
Égnapnál forróbbat
Lüktető kebledet

Szállj fehér pejem
Szorosnak szelében
Mond meg hegyeknek
Ha majd meglátják, mint
Gyermekét keresi
Beszél róla a fák
Kibujt levelével
Mezőkön fázó
Zsenge hajtással
Mondják néki

Kinyílt vízesésnél
Fagyott könnyeiből
Sólyom szállt elém
Zöldbércek tűzével,
S miért vártam
Király koronát hoz,
Mindannyi reményt,
Álmokat az éjből,
Lángja eddig nőtőn nőtt
Most már tűzkorong
Oly sokáig várt!
Forró porában

Halld meg sólyom hangom
Kitárt szárnyaiddal!
Múltunk tűzéből,
Álmok örvényéből,
Vele hozd hajnalát
Nagy István kezéből,
Mircea pengéjének
Éles, egyenes élét,
Jankula seregét
Csúnyán elbántak
Megint oly sok néppel

Ne hagyjál magunkra!
Milea gyermekem!
Ne hagyd magára
Bölcső előtt térdelő
Zokogó anyának
Mély fájdalmát
Ha végét veszik
Gyermekének
Kezdő életét
Ne légy Nekuláj
Keze, te halál

Kik várnak
Ők most csak reménnyel,
Pusztán csupasz kézzel,
Csupán csak kenyérrel,
Dobják meg vágtát,
Halál éhes vágyát

Állj az útjába !!
Nekuláj elébe
Oly nehezen jutott ki
Kőműves Kelemen ,
Mesterul Manole ,
Omló falai, vára
Bezárt köveiből,
Végre kezeiben
Hozza feleségét!
Vár még Miorica
Hogy tovább kérjen
Beszélni szeretne
Az utolsó buszon,
Őzikének könnye,
Lábis szemeiből
Állj meg a villamos előtt

Nichita Stanescu
Már áttért időn át
És még egy időn át
Lent virágzó fűben,
Fent virág zöldjében
Csak legyen már
Egyszer itt vége

Jer fiam lássad
Ég szakad, árad,!
Mennydörög, zuhog,
Vizek patakzanak,
Hegyből, hegyről völgybe,
Völgyekből mezőkre,
Felszakadt havasból
Gátakat tör, az Olt,
Megáradt a Szamos,
Duna partjainál
Örvénylik a Tisza.
Feketén hullámzik
Tengerünk árvize
Elesettek vére

Szállj sólymom!
Szállj bércek ormára.
Ha majd meglátod,
Sirató anyának
Mond, ne aggódjon,
Hóhérkéz nem leszek!
Mélyen szúrt
Tüske koronája,
Levél életében
Mit Eminescu írt
Nekuláj vágya most
Bajezid óhaja.

Életem árával
Esküm léte népem
Villámmal vésték
Kardom élét
Visz előre fénye
Mely kivágja a fát
A szörnyű bitófát

Vele villámból villámban
Zivatarral járok
Pejem most siess!!
Gyorsabb légy!
Érd utol Nekulájt!
Tőrbe csalt
Mit vele megittam
Italom öntsem rá,
Letépte arcomról,
Arcomról leplemet,
Ezért most halál jár!

Ugorj Kalusári !
Vágd le szellemét is
Ugorj át végzetén!
Szörnyű kerekeddel
Táncolok most Horea ,
Indulj, Hora indulj!
Halld meg kiáltásom!
Halálom most élet
Őrölj vihar! Tombolj!
Őrölj! Forradalom!
Taposd a táncot
Taposd körbe-körbe,
Hopp- Copp ujté asé ,
Ne maradjon többé
Talpunk alatt gaz

Így induljunk tovább
Büszke Temesvárból,
Szörény gyors vizein,
Hömpölygő Dunáig

Árad most ereje,
Elöntötte árja
Olténia földjeit,
Életünk folyik
Hullámai átcsapnak,
Túl a Havasokon
Máramaroson át,
Át Moldáviába ,
Baragán végéből
Egész Dobrudzsáig,
Szeret határáig
Tárd sólymom szárnyaid!
Fénynek tollaid
Lebegtesd az égen
Lássa világ
Piros, sárga, kéknek,
Országod
Szivárvány vér színeit

Jer Milea
Kezemben egy marék
Földben éled
Tavasznak világa
Hegyek hangjában
Ébredő hóvirágtól
Visszhangzik éneke
Zeng a toaka zeng
Halljad, ha visszatérsz

Szállj fehér sólymom
Asszonylány énekében
Nyugtasd meg keserét
Vidd hegykeresztig!
Hangját hogy
Még láthatatlan
Hegyek ormánál

Magasabban ha halljuk
Földje erébe hozzá
Ezen túl is, mindig
Visszatérünk majd

Nem talállak Milea!
Szamosnak fivére
Marosnak testvére,
Olt vizének fia,
Krivacz szeleiben
Kerestelek tovább
Magasabb fenyőnél
Keményebb tölgynél
Eltűnt keresztednél
Forráscsobogásnál
Tisztább szemeiddel
Lüktető föld
Mély gyökerében
Hogy megtaláljam
Égnapnál forróbb
Véres kebledet

Kerestelek Oltnál,
Gyergyó havasától
Szamos mezőéig
A határon túl
Leéget pusztáknak
Még tűz parazsából
Fordultam vissza
Dühös Baraganban
Jár még ideje
Ötvenhat földjéről
Messze Hortobágytól
Elfojtott szelének

Ha már nem is látnak!
Szállj! Sólymom
Most mond el
Oly sokan voltunk hogy
Hiába takarták
Futó fekete felhők
Harmatcseppek vérét

Zuhogó életünk
Most vízesésnek
Sziklának aljában
Összegyűlt gyöngyét
Még ha ki sem tisztul
Ők csillagfény napfény
Nélkül ragyognak
Mindaddig, míg fel nem
Bukkan újabb csillag
Nem új országunkban.

Milea gyermekem
Hát nem látod
Innét alólunk
Nem fogyott ki a só
Búza koszorúból
Tenger kenyeréből,
Lám ha most nélküled
Tenyér tengervízzel
Máriának visszük
Mint újból megjelent
Fia, országában.
Nem fogynak el könnyei

Szállj hozzá sólymom
Mond neki tenyerében
Nem tudták előlem
Elvenni alföldnek
Búza kenyerét

Nem feledtem ízét
Forrásvíz volt borom
Anyatej méze
Utolsó vacsorám
Mely ideje után
Halkan, mint a Szamos
Oltnak fájdalmával,
Tértem megpihenni
Csendben, mint a Maros

Mondjad el ölében
Örökbe fogadtak
Fenyvesek tövében.
Szikláknak kövei,
Mezők szellőjében
Rügyeknek szemében
Síró fák falai
Velük táncoltam
Fiaimmal
Szorosok vállain,
Mert utoljára láttak
Bús havasokban
Csillag menyegzőt
Egy-egy csillag
Esküvőjén
Madár énekében,
Búcsúztam el fent,
A magas bércektől

Mint megérkeztem.
Nedves virágszirmok
Magok koszorúját,
Szórtam szét mezőkön
Nem tudták előlem
Elvenni a napot
Északon maradt,
Kárpátok jegében
Melyből majd, ha olvad
Kibukkan tavasznak
Kelő hóvirágja

A nagy hidegben még,
Ahogy hajnalodott
Most is, mint múltkor
Útjukban haladva,
Még dühösebbé vált,
Télvíznek idején
Pásztornak botjában
Összegyűlt dühe,
Fúrja keserűje,
Mellyel úgy indulnak,
Hogy soha senki sem,
Ne merjen, többé,
Még egyszer
Az útjukban állni.
Mint leereszkednek
Mindig elhaladnak
Milea sírja előtt
Hol egy ideig
Némán összenéznek,
És ha leülnek
Valamely közülük
Halkan furulyáján
Újból elénekli
Miorica dalát
Utána mondja
Milea életét

Szeptemberben
Magyarországon
2oo6-ban
Milea tábornok
Tiszta szívévvel
Egy fiatal tiszt
Rendőrkatona
Tiszta tenyerébe
Örökre beírta
Népének első
Magyar katonája
Esküjéhez nevét