Madárkapu-kutatás

Az világunk nem egyedüli, számtalan verziója létezik egy-egy apró eltéréssel. Az ősi hiedelem szerint a madarakat vonzzák ezek az eltérések, és ahol megéreznek egy-egy vékonyodást a világok közti falon, azonnal odagyűlnek. A hagyomány arról beszél, hogy aki a madarakon keresztülmegy, átkerül a másik világba. Nem ritka, hogy találkozunk efféle madárrajokkal, az sem ritka, hogy világot váltunk a tudomásunk nélkül, hisz az eltérés annyira apró, hogy észre sem vesszük. Arról azonban egyetlen írás sem szól, hogyan juthatunk vissza az eredeti világunkba, hisz ezek az utazások egyirányúak és végérvényesek. Az eltérés annyira apró, hogy úgysincs befolyással az utazó életére. Így hát nincs értelme megpróbálni. Minek.

Most, hogy kitört a háború, a tudósok rengeteg embert küldenek el a madarakkal, hátha valaki talál egy biztonságosabb, szebb világot, ahol béke van. De ha talál is, nem tud visszajönni, nem tud elvinni minket oda. Próbálták már a madarakat egy helyben tartani, hátha a kapu is nyitva marad, próbálták ugyanazokat a madarakat megfordítani, próbálták megölni őket, mindhiába. Kötöttek az utazókra kötelet, GPS-t, hőkamerával is figyelték őket, de mind olyan, mintha el sem mentek volna. Biztosan azért, mert helyet cseréltek egy másik világbeli énjükkel. Biztosan így van.

A vezető hatalmak a fegyverkezés mellett minden erejüket és pénzüket a madárkapu kutatásra szentelik. Afféle hidegháború az igazi mellett. Minden madarat állami tulajdonba vettek, próbálkoznak a fajok közti különbség megkeresésével, a keresztezésükkel, génmanipulációval, mindhiába. Nincs eltérés. Mintha el sem mentek volna. Egyetlen sikert sem tudhatunk magunk mögött, a hit azonban nem rendült meg a madárkapu létezésében. A köznép felé persze több sikeres akció lett közvetítve, de valójában kudarc volt kudarc hátán. Többezer expedíció, többmilliárd dollár a semmiért. De vajon hol járhatnak az utazók most? Ha tényleg sikerült nekik átjutni, megtalálták már vajon az eltérést, ami megmenthet minket? Ott biztosan mindenki boldog. Biztosan.

Hallottam róla, hogy újra utazókat keresnek, és azt hiszem, jelentkezem én is. Katonának nem lennék jó, így legalább tehetek valamit. Felesketnek a hazáért, majd chipet ültetnek a bőröm alá. Ezzel semmi gond nincs, nem félek a tűktől. Szerdán lesz az utazásom. A TV is közvetíti. Aláirattak velem valami húszoldalas szerződést, hogy ha nem is sikerül átjutnom a túloldalra, eljátszom. Kapok majd érte valami kamukitüntetést, aztán mehetek dolgomra.

Tizenhárom sirályt engednek ki a sivatagban, nekem pedig meg kell találnom, hová gyűlnek össze. A sirályok nyugat felé indulnak, egészen elrepülnek a sivatag bekerített részének a széléig, majd letelepszenek egy fára. Mire megtalálom őket, szinte besötétedik. Nagy levegőt veszek, majd lassú léptekkel közelíteni kezdek feléjük. Ahogy az ág másik oldalára érek, kifújom a levegőt és…mintha el sem mentem volna. Ugyanaz a GPS, ugyanazok a madarak, ugyanaz a hely. Újabb kudarc kerül nyilvántartásba. Hiába közvetítik sikerként.

Az utazáshoz becsuktam a szemem. Olyan érzés volt, mint amikor egy vödör vizet öntenek az ablakodra. Mire kisétálok a sivatagból, senki sem vár rám. Azt gondoltam, megvárnak majd, de tulajdonképpen már nincs rám szükségük. Szóval megértem. Maradjak nyugodtan a sirályok közt. Előbb utóbb úgyis jön értük valaki. Furcsa, mert a sirályok azonnal elrepültek, ahogy átsétáltam alattuk és azóta nem is láttam őket. Mintha felszívódtak volna. Jól is teszik, itt csak kihasználják őket. Zárva van a kapu. Elfelejtettek volna? Vagy így érik el, hogy ne kotyogjam ki, hogy valójában kudarc volt? Azta. Dögöljenek meg. Mindannyian.

Egy három méter magas drótkerítésen kimászni nem annyira könnyű feladat, de teljesíthető. Leugráskor kicsit rosszul érkeztem, ezért fáj a bokám, de a körülményekhez képest járhattam volna rosszabbul. Ez különben is a rossz bokám. Eltart egy darabig amíg hazajutok, de végülis sikerül. Örülök, hogy az emberek még felvesznek stopposokat. Mostanság nem túl biztonságos a terroristák miatt. Hmm, furcsa. Nem nyitja a kulcsom a zárat. Nem, egyszerűen nem nyitja. Lehet, hogy befagyott a zár, vagy én nem is tudom. Majd holnap felhívom a főbérlőt, mostmár késő lenne hozzá. Inkább hazamegyek a szüleimhez. Szerencsére a bérletem még nálam van és az utolsó vonatot még elérem. Bár nem tanácsos éjszaka mászkálni a városban, hátha robbantanak, de az utcán aludni sem volna jobb. Csendes a vonatút és kényelmes. Szinte mintha béke volna.

Nagyon hangosan ugat a kutyám, mintha nem ismerne meg. Édesanyám kinéz az ablakon, mindjárt kijön és beenged. Biztos látta a TV-ben az utamat, biztos nagyon büszke. Kár, hogy nincs mire. Nem jön ki, csak néz. Csengetek még egyszer, biztos csak ugratni akar vagy nem lát jól a sötétben. Kilép a teraszra a papucsában és megkérdezi, ki van ott. Nem érti, amit mondok. Nem ismer ilyen nevűt. De nagyon szép név, majdnem így nevezte a gyerekét. Majdnem? Nem értem. Anya ne ugrass már, nem vicces, most fáradt vagyok ehhez. Anya, én vagyok, itt vagyok. Nem, nem vagyok részeg, mi ismerjük egymást. Hát persze, hogy ismerjük! Apa? Apa hol van, ő biztos megismer?! Apa! Szia apa, beengednél kérlek? Kérlek. Bementek. Mindketten. Jön ki a szomszéd néni. Ő se ismer. Pedig kiskoromban segítettem neki összeszedni a tojásokat. Csak én fértem be az odúba a kistyúkhoz és ő mégsem emlékszik. És összehord mindennek amiért gúnyolódom a szegény családdal. Nagyon is jól tudhatnám pedig, hogy mennyire fáj, amikor a szülő elveszíti a babáját, mikor még meg sem születik. És akkor becsapja az ajtót. És én ott maradok a járdán. És a kutyám ugat. És sötét van és hideg. Eddig fel sem tűnt, milyen tiszta a levegő. Nincs tele kénnel meg füsttel és szirénát se hallok. Alszik a város, tényleg alszik. Ilyen a béke, igaz? Már el is felejtettem.

Én vagyok az eltérés. Semmi kétség, ez egy másik világ. Ha én nem vagyok, béke van. De hát én nem tettem semmit. Egy csapat sirályt látok az árok fölött. Jönnek megnyitni a kaput. Vajon visszafelé nyitják meg? Már úgy haza akarok menni. Átsétálok az árok f- várjunk. Ha visszamegyek és jelentem, amit megtudtam, megölnek a békéért. Itt sem maradhatok, még a végén kirobban a háború, vagy megszűnök magamtól, itt nem létezhetek. Az egyetlen mód, ha titokban tartom. És élek tovább. Ezzel átlépek az árok fölött.

A sirályok elrepülnek, egy sziréna hallik fel, én pedig beszaladok a vasútállomásra, Reggelig várom a vonatomat, majd hazamegyek vele. A vonaton valaki egy noteszt nyom a kezembe, aminek az első oldalán nagybetűs írás látható: Te is megtaláltad, ugye? Tágra nyílt szemekkel nézek az idegen irányába. Visszaveszi a füzetet, majd újabb írással adja át: Csatlakozz hozzánk, egyedül képtelen leszel elviselni! És egy szabálytalan alakú mosolygós fejet is rajzolt a végére. Ránézek, mosolyog. Visszamosolygok.