– A „függőleges gondolkodás” dicsérete –
Univerzumunk legalapvetőbb sajátossága az egyensúly és a káosz periodikus váltakozása. Ez természeti törvény, bár igyekszünk nem tudomást venni róla, mert a hullámvölgy meglehetősen kellemetlenül érint mindannyiunkat. Attól még élő törvény.
A földi élet azon korszakát éljük, mikor csaknem mindenkinek elege van a zűrzavarból, s így vagy úgy, arra törekszik, hogy saját mikrokozmoszában rendet, egyensúly teremtsen. A számtalan remek próbálkozás (terápiák egész sora) meghozta gyümölcsét. Aki megnyugvásra, külső-belső egészségre vágyik, megtalálja a neki legmegfelelőbbet, ha elég kitartással keres.
A ’9o-es évek második felében rátaláltam, kicsontoztam, s testi-lelki önterápiás bibliámmá tettem Rüdiger Dahlke (orvos, pszichoterapeuta) és Thornwald Dethlefsen (pszichológus): Út a teljességhez és a Lélek nyelve: A betegség című könyvét. Ez utóbbi könyvükben említették meg s taglalták a „függőleges gondolkodás” elvét. (Az asztrológusok évezredek óta így gondolkodnak! – kellő mértékben még ma sem ismerik el tudományukat.)
„Világszemléletünk szerint a valóságon vízszintes és függőleges síkok húzódnak keresztül. Az őselvek – C.G. Jung-féle archetípusokkal rokon minták -, a függőleges rendező elvnek felelnek meg…” – írják. A vízszintes síkok hétköznapi, anyagi, gyakorlati életünk elemeinek összessége. „A valóság szimmetriasíkokból áll. Az analógiás gondolkodás ennek inkább megfelel, mint a kauzális.”
E komplex rendszer függőleges és vízszintes síkjain lévő fogalmak látszólag teljesen függetlenek egymástól – Mája fátyla! Valójában egymást kiegészítő, ill. helyettesítő minőségek.
Az elmélet magával ragadott, s sokat remélve tőle, kipróbáltam.
Mikor e „kultusznak” éltem, egy hétfői napon (Hold napja – víz elem) pl. fehér és indigószínű ruhát öltöttem magamra, ezüst gyűrűt húztam, hegyi kristályt tettem a bal zsebembe, jázmin illatú (saját készítésű) parfümöt kentem a fülem mögé, s étkeim rizsből, káposztafélékből, tökfélékből, hagymából és sárgadinnyéből álltak, vasfűvel és tárkonnyal fűszerezve. Lefekvés előtt sokkal hosszabban zuhanyoztam, s az ágyban Bachot vagy New-age zenét hallgattam. Hatása nem maradt el.
Az azóta eltelt l0 év még Magyarországon is igazolta (köszönve a holisztikusok, természetgyógyászok, stb. törekvéseinek), hogy e gondolkodási séma nagyon is megállja a helyét, s alkalmazásának egyéni gyakorlati életünkben van létjogosultsága.
Személyes tapasztalatom, hogy mellékhatása, a jó közérzeten kívül nincs.
Tisztában vagyok vele, hogy az üdvösséghez ez a módszer igen kevés, de máig is vallom, ha még nem tettük tönkre teljesen „lelkünk templomát”, testünket, érdemes időt s figyelmet szánni rá.
Az említett könyvek áttanulmányozása, üzenetük megértése, természetesen sokkal többet ad olvasójának.
4 hozzászólás
A különböző spirituális és természetgyógyászati módszerek alapja a hit. Ha hiszel abban, hogy hatással van rád mondjuk a hegyi kristály, akkor az úgy is lesz. Az átlagember sokkal hajlamosabb a vízszintes, mint a függőleges gondolkodásra.
Kedves Rozália!
A gyógyszerek gyógyhatásainak alapja is a hit. Csak ez közelebb látszik az anyaghoz, mint a spiritualitás és a természetgyógyászat.
Köszi, hogy olvastál!
Üdv.
Szia wrian!
Ezidág nem halottam erről az elméletről. Érdekesnek tűnik. Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, (lehet, hogy az említett könyvekben ott van a válasz?), hogy mi van a metszéspontokban?
Üdv: Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Sok, bennem akkoriban felmerült kérdésre megadták az említett könyvek a választ. Ennek ellenére, úgy gondolom, mivel mindenkiben más-más kérdések merülnek fel, mindenki másra kap magyarázatot belőle. Csak figyelemfelkeltőnek szántam e szösszenetet. Érdemes elolvasni őket, biztosan Neked is sokat adhatnak, ha ezek a témák foglalkoztatnak. A Magyar Könyvklub kiadásában jelentek meg.
Örülök, hogy olvastál! 🙂
Üdv.!