The City XIII. Fejezet

XIII. fejezet
A rajtaütés

George Fordan parancsnok embereivel az erdőben óvatosan lépkedett. Némi félelem bujkált benne. A városban nem volt egyéb dolguk, minthogy sokan legyenek, illetve, néha erőfitogtatás gyanánt bemenjenek a második körbe és lelőjenek pár nagyszájú bandatagot. Nem volt még valódi harcban. Ahogy egyetlen embere sem. Nyomasztotta a fák közelsége, és az hogy pár méternél nem látott messzebbre. Erre is kaptak kiképzést, de az elmélet, katonai gyakorlatok és a valóság merőben különböztek egymástól. Eddig azt sem tudták, él valaki az erdőben, most pedig egy teljes ezred kint cikázott hozzá hasonlóan ellenséges katonákat keresve. Emlékezett még a régi történetekre, amelyekben partizán harcosok maroknyi csapatai századokat vertek meg. Szemeivel a fákat pásztázta, és próbált átlátni a zöld falon. Százötvenkét emberével a háta mögött sem érezte magát biztonságban. Már több, mint tíz kilométerre távolodtak el a várostól. Az ösvényen, ahol jártak, a lábnyomok megsűrűsödtek. Valami surranást hallott a háta mögül, majd egy dörrenést. Érezte, ahogy elsötétül körülötte a világ. „Tehát ez a halál…” Gondolta magában és többé semmit nem gondolt…

Skull a fák közé rejtőzött. Szemben volt a szakasz többi tagjával. Ő kérte a külön elhelyezést, amit Gotárd nagy nehezen engedélyezett. Egy vadászpuska fémes dörrenése kavarta fel a csöndet, majd géppuskák ropgása. KT katonák rohantak ki a térségre. Vállhoz emelte a fegyvert, aprólékosan célzott. Érezte, ahogy Beni megérinti a lábát. Érezte a lány tekintetét anélkül is, hogy odanézett volna. Talán ötven katona rohant be a nemrég még táborhelyként szolgáló rétre. Körben álltak fel. Egy őrmester feküdt középen. Skullnak kitűnő rálátása volt, kicsit magasabban volt a térségnél, ezért a fekvő katonák tökéletes célpontot nyújtottak. Várt még egy pillanatot, majd meghúzta a ravaszt. Sorozatától három ember zuhant el. Átváltott egyes lövésre. Majd másodpercenként lőtt, golyói mind célba találtak. A távolság nem volt százötven méternél. Sértés lett volna, ha egyetlen egyet is téveszt. A katonák ekkor vették észre, hogy a hátuk mögött is van ellenség. Elkezdték vaktában lőni a bokrokat. Beni hangtalanul sikkantott. Egy fa törmeléke a fejére potyogott. Ekkor kezdtek lőni a Vadon katonái is a réten felsorakozott zsoldosokra. Egyetlen egy sem maradt életben. Skull hátranézett. Beni ijedten birkózott egy fejére esett siklóval. A fiú nevetett, feltérdelt és egy mozdulattal eldobta a megrémült állatot. Beni szemrehányóan nézett rá.
– Nem kell kinevetni. Utálom a kígyókat. – Skull elnézően mosolygott.
– Nem kell félni tőlük, amíg így el nem kezdesz kapálózni, mint most. Mondjuk az is tény, hogy ez nem kígyó volt, úgyhogy ha akart volna sem tudott volna kárt tenni benned.
– Akkor meg mi?
– Egy egyszerű sikló. Ennyit még én is tudok, a városlakó. A kígyónak méregfoga. – A lány megcsóválta a fejét.
– Van olyan kígyó, aminek nincsen méregfoga. Tanultuk bioszon. Azok rádtekerednek és megfojtanak.
– Ha te mondod, akkor úgy van. – Egyezett bele a fiú, majd visszafordult a rét felé. A rádió elkezdett recsegni.
– Az egységet megsemmisítettük. Mindenkitől kárjelentést! – Búgott Gotárd hangja a hangszóróban. Egy új hang csatlakozott. – Egyes csapat: Két halott, három sebesült. – Még egy jelentés zümmögött. – Kettes csapat: Egy halott, két sebesült. – Skull a szájához emelte a mikrofont és megnyomta a gombot.
– Mi rendben van vagyunk. – Gotárd morcos hangja búgott ismét.
– Nem így jelentünk közlegény! – Skull szóra sem méltatta a megrovást, inkább Benihez fordult.
– Ugye minden ok? – A lány bólintott. A fiú hátrébb kúszott és átölelte a lányt. – Mi a véleményed erről a világról, ami az Első Falon kívül várt rád? – Kérdezte mélyen belenézve a lány éjfekete szemeibe. Az pár pillanatig várt a válasszal.
– Sótlan a kaja. – Mindketten nevettek. A lány magához húzta a fiút. A szájuk egyre közelebb ért. Szinte észre sem vették, de már csókolóztak. Valami olyat éreztek, amit eddig még soha. Egyikőjük sem tudta eddig, milyen az, ha szeretnek valakit igazán, akire bármikor számíthatnak, és nem ismerték a szerelmet sem. A nyomornegyedek és bandák környékén nem volt divat szeretni azt, akivel lefeküdt az ember, a gazdag negyedben, pedig nem voltak igazi érzelmek. Mindenki valami mást kergetett. Pénzt, diplomát, előléptetést, egy új autót, vagy bármi mást, de érzelmeket nem. Eddigi környeztében Beni sem keresett mást. De most valahogy egyszerre tört föl benne minden, most már tudta miért volt olyan szürke az élete. Tudta, szerelmes. Nem érdekelte, hogy a fiú, akit szeret egy szakadt külvárosi patkány, sőt, még az sem, hogy sokszoros gyilkos. Csak egyszerűen hagyta, hogy elfolyjon a teste. Egyikőjük sem tudta, mióta fekszenek így az avarban, amikor megszólalt a rádió.
– Mindenkinek. Vissza a rétre! – Skull kinyitotta a szemét. Homályosan látott egy pár pillanatig. Feltérdelt.
– Mennünk kell. – Mondta kicsit reszelős hangon. Beni bólintott és felálltak. Ruganyos léptekkel csatlakoztak a szakasz többi katonájához. Gotárd kiadta a visszavonulásra a parancsot. Kényelmes tempóban szórt alakzatban mentek a szélesebb ösvényeken. Ötórai menetelés után letáboroztak. Konzerveket vettek elő és kenyeret. Megvacsoráztak. Gotárd kiküldött hat őrszemet, mindenki más lefeküdt aludni. Beniék ismét külön sátrat kaptak. Összebújtak, pár perc múlva az álom rátelepedett a szemükre. Mélyen aludtak. Még Skull sem ébredt fel óránként az erdő zajaira. Őrségbe őket nem osztották be. Ez is jelezte, hogy még nem fogadták be a párt.