Én nem szeretlek, csak oly jó veled,
Mosolyoddal szívem melengeted,
Csípkelődős kis szavaidtól ragyog tekintetem,
Minden érintésedbe testem beleremeg.
Én nem szeretlek, csak jó téged érinteni,
Átfutni karommal tested idomain,
Végig simítani minden zeg-zugát,
Átaludni veled az összes éjszakát.
Én nem szeretlek, csak finom a csókod,
Reszketeg ajkam ott leli a bókod,
Kívánom a hosszas és forró nászát,
Mit az én ajkamnak szántál.
Én nem szeretlek, csak féltelek téged,
Azon aggódom semmi rossz ne érjen,
Ne bántsanak, tested, lelked ékszer,
Ékkőként ragyogsz az életembe lépve.
Én nem szeretlek, csak fáj, ha nem vagy itt,
Nem sírok én, maguktól potyognak könnyeim.
Nem üvöltök, csak összeszakad bennem az élet.
Nem haldoklom, mert már kitépted a szívem…
2 hozzászólás
“Én nem szeretlek, csak fáj, ha nem vagy itt,
Nem sírok én, maguktól potyognak könnyeim.”
Minden sorod az ellenkezőjét bizonyítja. Remekül fejezted ki mennyire fontos az a személy, akit úgymond “nem szeretsz”.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm Kedves Rita!