Elkapom, s máris teszem be
ebbe a dugós üvegbe.
A pillanatot,
mit a hely, s idő adott.
Mellette ülök, orrom az üvegre tapad.
Bámulom, ahogy dagad,
nyúlik a kis teste,
s mire jön az este,
az üvegben egy hernyó ül,
egyedül.
Nem értem…nézem tovább…
… hajnalban már egy báb
bámul reám bután.
Tekintetében mozdulatlan
mozdulat van.
Még mindig nézem.
Bódulatban várom
a végkifejletet…
(Lepkét? Bogarat? Legyet?),
és meg is érkezett:
G.N., azaz Ganajtúró Bogár.
Hat láb, amivel jár.
Most tántorog kicsit,
mert kettővel éppen fityiszt
mutat nekem…
A szemtelen!
10 hozzászólás
Édesapád nem Romhányi véletlenül? Jópofa, ötletes vers, ügyes! 🙂
😛 kellett neked bezárnod 🙂
játékos, kedves, bár néhol kicsit túlzol
üdw
Aranyos vers, remek nyelvi megoldásokkal. Üdv, Poppy
Nálam nem a vége volt a lényeg. Maga a folyamat nyűgöz le újra, s újra; egyszerre kint és bent! Eltöprengtem. Köszönettel:
Kuvik
Köszönöm, köszönöm! 🙂
Nagyon jó, ötletes vers, tetszik.
Nesze nekep pillangó:)))))))
Pedig már épp kölcsön akartam kérni egy üveget:)
Van még dugós üvegem, ha gondolod, de a pillanatról neked kell gondoskodni… :)))
Igazad van:)))))))
Áll az alku:D
Mókás, aranyos, kedves 🙂 Ez meg egy semmitmondó komment, de bővebbet nem tudok most nyilatkozni.
Sok jót,
panna