Kezed fogom

Ma még a fán ezer levél forogja táncát,
alatta zöldelő a nyár a pázsiton,
a kertek illatárja lengedezve jár át
a kispadon, hol egyre csak kezed fogom.

Ma még a létezés örök varázsa könnyed
szerelmeken fonódik át kalandozón,
emelve oly magasra véle mind a lelket,
akárha volna égi lift világokon.

Lehet, talán az őszre is velünk maradnak,
de meglehet, hogy elfoszolnak egyre majd,
feledve lángoló hevét a szép szavaknak,
megannyi csókot és az áradó kacajt.

De még ma érzem édes illatát a nyárnak,
ma még a kerti kispadon kezed fogom,
lehet, hogy itt az ősz, velem hiába fárad,
szerelmed átkarolja minden alkonyom.