Az utolsó sansz után

E torzuló világ pörög csak egyre
a mérhetetlen égi tengelyén,
az oktalan, golyó ütötte sebre
nem adja már sietve gyógyszerét.

Miért is adna, erdeit kivágtuk,
folyóiban csupán a mérgeink,
az oxigén ki tudja mért, de ráunt
tovább köhögni balga füstjeink.

A nyár a télidővel egybeolvad,
közöttük átvonulva fellegek
dörögnek és az áradás sodorhat
a pusztulásba minden életet.

S ha fintorogva néz felénk a sansz most,
tudod, reánk emelte már a pallost.