Nyertem a lottón

Nem az enyém volt a minden idők legnagyobb nyereménye, de így is a birtokomba került egymilliárd ötszázezer forint. Volt nagy öröm, sokáig el se akartuk hinni. Először azt nem, hogy nyertem, aztán meg, hogy valóban megkapom a pénzt, de minden rendben volt.

Szépen kiszámítottam, hogy népes családom között miként osztom szét a pénz nagy részét, ügyelve arra, hogy azért rászoruló ismerősöknek is csurranjon-cseppenjen valamennyi. Az is szempont volt, hogy nekem is maradjon, valamint jótékonysági célra is fordíthassak belőle.
Virágeső, trombitaszó, dicshimnuszok jellemezték a kezdeti időszakot, aztán jöttek más hangok is.

– Nem értem, hogy X miért kapott annyit, mint én, mikor soha se törődött vele?

– Micsoda hülyeség, hogy ismeretlen embereknek szórta a pénzt, mikor a rokonságból is van elég.

– Jó, idedobott nekünk is valamennyit, mint kutyának a koncot, de mi ez ahhoz képest, amennyit nyert?

– Persze, most utazgat, meg rázza a rongyot, de könnyű akkor, ha valaki nyer, bezzeg nekünk meg kellett dolgoznunk a pénzért.

– Minek ennek a nőnek ez a nagy nyeremény, mennyivel jobb lett volna, ha egy fiatal nyeri. A vén nyanya talán el se tudja költeni.

– Próbáljon nekem ne adni, majd megnézheti magát, mégis mitől vagyok én kevesebb Y-nál? Ha neki adott, akkor legalább annyi nekem is jár.

– Figyeled, hogy fennhordja az orrát amióta nyert? Állítólag el is költözik innen.

– Ha ellopják a gyerekünk, neked kell fizetned a váltságdíjat, mert az is miattad lesz.

– Aláírásgyűjtés folyik a diszkrimináció ellen, mivel bizonyos rétegeknek nem juttattam egy fillért sem.

– Megjelentetem az újságban és megírom a Facebookon, hogy ez a pénz az én nyereményem, amit elvileg arra fordíthatok, amire akarok, nem károsítottam meg senkit, sőt sokaknak igyekeztem segíteni, örömöt szerezni.

– Többen elküldenek melegebb éghajlatra és közlik velem, hogy vigyázzak magamra, mert netán még bajom lehet ebből a rasszista kijelentésemből, amiből süt a felsőbbrendűségi érzés.

Éjjel-nappal sírok, kivagyok idegileg, már a pszichiáteremtől is félek. Vigyék a pénzem, aki kapja, marja, nem kell nekem egy fillér se! – kiáltom.

Kiderül, hogy nem hiszik el, hogy megszabadultam tőle, mert ki az a hülye, aki nem tartja meg az ölébe hullt nyereményt? Oknyomozó újságírók hada lepi el a lakásom környékét. Ki se merek menni az utcára.

Felébredek. Kellene nekem ilyen stressz? Nem. Milyen jó, hogy az egész nyeremény csak álom volt, így maradok az a kedves, segítőkész, empatikus, idős hölgy, aki voltam. Nem bánt, nem fenyeget, nem zsarol senki. A kutyát sem érdekli a sorsom.