Elfogyó sikoly

A végtelen közönynek ingoványán
a lépteink bizonytalankodók,
a háborúk között megannyi járvány
kaszálja balgamód az álmodót.

Hiába int jövőnk idézve múltat,
mi mégis ostobán továbbmegyünk,
fogat szorítva vágtatunk a falnak,
de hát a józan ész ilyen, ha tűnt.

Habár a lelkeink hasadtan állnak,
nem adja mégse már a másikát
meg enyhülőn az értelem szavának,
megyünk az árkon és a bokron át.

Ha végül is halálba rántjuk egymást
ki hallja majd az elfogyó sikoltást?