A tékozló ember

Kék bolygó halad útján, nem siet, de nem is lassít,
A természet tudja a dolgát, s eszerint cselekszik.
Napok telnek monoton egyforma ismétléssel,
De bölcsen megtervezett sok-sok apró lépéssel.

Évmilliók teltek, ily’ tökélete harmóniában,
Világmindenségben lebegő, kék bolygó csodában.
A temérdek idő megalkotá porszemnyi világát,
Ezernyi élőlénynek életet adó varázslatos csodáját.

E csodában az állatok egymásra utalva éltek,
Csak egy élő volt ki kevesellte a tökéletességet.
Az ember volt, ki e csodát durván megbolygatta,
Mindent a saját kényelmének alávetve, átalakította.

Tékozolva szétszórta, kék bolygó minden kincsét,
S felfalta évmilliók munkájának a gyümölcsét.
De vajon, honnan vette ehhez a bátorságot?
Miért gondolta, hogy ő lehet, ki Istent utánoz?

Be kell ezt fejezni végre, amíg nem késő!
Figyelni kell arra, milyen lesz majd a jövendő.
Évmilliókig itt kell élnünk, nem mindegy hát,
Megtartjuk e csodát, vagy pusztulás vár ránk.

Tékozló ember, egy percre állj meg, és jól figyelj,
Természet kincseit óvd meg, hiszen érezned kell.
Amit teszel, azzal a kék bolygó lesz eltékozolva,
Ne akard, hogy unokáinknak, ne legyen otthona.