Ne nézz rám úgy, mintha ismernélek! Én nem nézek rád, nem visz rá a lélek. Hiába mosolyogsz, beszélsz szépeket, Én elégettem rólad mind a képeket. Ne ölelj meg, kérlek, ne érezzem, Hogy parfümös testedre simul testem. Nem fájhat, nem szabad! Sírni kár érted. Miattad elűztem oly sok emléket. Felkavar, szétszakít - én nem tudom, A szívem bár visszahív - én nem tudom, Az eszem, ó, eltaszít - én nem tudom, Az idő már nem segít - én nem tudom, Ne mondd, hogy szerettél - én nem tudom, Hogy sohasem feledtél - én nem tudom, Hogy nélkülem elvesztél - én nem tudom, Ne mondd, hogy szerettél - én nem tudom, Már nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagyok, Nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagy, nem tudom, ki vagyok, Nemtudomkivagy, nemtudomkivagy, nemtudomkivagy, nemtudomkivagyok, Nemtudomkivagy, nemtudomkivagy, nemtudomkivagy. Kivagyok.
2 hozzászólás
Rendhagyó sorok, nagyon egyediek. Igen, maximálisan megértem, hogy az ember eljut odáig, hogy bár hinni szeretne nem tud, dönteni szeretne, de mást mond az ész és mást az érzelem és a végén már azt se tudja, hogy ő maga kicsoda.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm a hozzászólást!:)