Hol csak úgy magamban, hol seprűre ülök,
máskor az égen biciklizem,
onnan nézem, hogy idelenn
mi folyik…
Néha bukfencet vetek, csilingelőn nevetek,
cipőmet lábamról lerúgom,
tovább mezítláb száguldom
az égen, a selymes éjfeketében…
Ez eltart hajnalig,
mert a varázs megszűnik
akkor,
földet érek kb. hatkor.
Kezdődik a Minden Nap,
ám nincs nálam boldogabb, mert
tudom, hogy jő az éjjel, újra repülök!
Hol csak úgy magamban, hol seprűre ülök…
6 hozzászólás
szia Gyömbér!
nahát, ez egész boszorkányos lett!!
grat.
leslie
Egy kicsit tényleg az, pedig nem annak szántam! 🙂
Köszi! Gyömbér
Ó Ó Ó… csak nem feljársz Te is felhőkhöz?:) Nagyon jó, nagyon jó vers.)
szia sleepwell! a vizek után a felhők a kedvenceim…(persze csak akkor, ha látszik az ég) 🙂
szerintem azért lehet így, mert boszorkány vagy!
Frigyes
Jó, hogy elolvastam, mert felvidított.
Szép álmokat, repülést: Ica