Reményemnek

Egy halvány lámpa fény,
nincs más szebb ennél
az éj függönyén át
nézett az ég miránk.

Az érintésed már elég.
A csoda nem álom rég.
Varázsos fények gyültek
elszállt a fátyol
a porfelhők eltüntek
és a bánat távol.

Te csókoltál…
Én álmodtam…
Szóval nem bókoltál,
de máshogyan…

Megfogtad a kezemet
és többé nem engedheted.
Mond ki még a nevemet,
mikor melletted fekszem.

Csillogjon szemed gyémántja,
ragyogjon köztünk az a fény,
jöjjön életem szép álma
s ha vége? Haljak én.

Álmodni nem szeretnék,
ha te ott nem velem,
ott nem velem lennél.

Írni nem tudok, de késztet valami.
Szeretném majd hangom újra hallatni,
de néked ezt más fogja szavalni.

A Színpadon én énekelni fogok.
Ragyogó szívvel csalok mosolyt
mosollyal üzök minden gondot.

Betömök én minden foltot ember lelkén,
dobogni fog aminek kell szíve helyén,
mert most él az én mesém.

Ne dobd el kezem "Remény".
Én a tied lennék, ha te az enyém.

Az élet nagyon kevés,
de veled éppen elég.