A megbántott lelkek,
Kihült, csalódott szerelmek,
Gyülekező helye a Margit sziget.
Ki tudja hányan voltak boldogok.
Akiket szerelmük elhagyott.
Ki tudja hányan szerettek.
Ki tudja hányat feldtek.
Ezen a talpalatnyi földön.
Elszendergek, és álmadom a múltat,
Csodálom a kövek csendjét,
A fű mérges zöldjét.
A fák öregedő, vastag törzsét,
A csendes padokat,
A békésen bújkáló árnyakat.
A nyíladozó szívek hattyúdalát.
Szent Margit pihenj nyugodtan,
Te lemondtál mindenről,
És őrzöd titkát mindazoknak.
Akik fogdalmat tettek,
Hogy megörzik szentségét e helynek,
Ahol szíveik megtalálták,
Amit addig hiába kerestek,
A soha elnem múló szerelmet.