Fáznak a télben a fák körülöttem,
ágaikat remegőn idenyújtják,
üsse a kő, de ha már idejöttem,
átölelem derekuk szaporán hát.
Ős mese költözik át, karolásunk
oldja a fagyban a fák dideregtét,
bár január közepén fut a dátum,
mintha az új kikelet közelednék.
Így fogadott örömében az erdő,
vártak a bokrok is, elmosolyodva
nézte az égen elúszva a felhő,
mint tovalépek a barna avarra.
Csendes az erdei út, puha sóhaj
hallik az ágakon át a fülembe,
ámde közelg szomorában a hajnal,
mely meleget hoz a télre cserébe.