Serlok 03: Na, akkor beszélgessünk!

Az ébresztőóra ma is ugyanolyan bántóan vinnyogott az éjjeliszekrényen, és Jancsi ugyanúgy messze kívánta magától. Lassan kinyitotta a szemét, és felült. Nyújtózott, fülelt, és hallotta, hogy a húga már folyatja a vizet a fürdőszobában. A reggeli negyven perc. Félelmetes, mennyit tud vacakolni ez az Anna a ruháival meg a sminkjével. Persze, mindig azt mondja, hogy egy nő adjon magára. Fene tudja. Csinos smink nélkül is. Egész más, mint ő.
Még egyet nyújtózott, és kikászálódott az ágyból. Misi bejött; hallotta, hogy a gazdája felkelt.
– Na, kialudtad magad? Megjött végre az eszed?
Jancsi szeme rémülten kigúvadt. Ez nem lehet igaz.
– Oké, ember, segítek. Végül is, mindig gondosan etettél. Álmodtál, ez igaz. Álmodban találkoztál Alvinnal, ez is igaz. Alvin azonban különleges. Csak álmodban találkozhatsz vele, mégis létezik, és ha teljesíti egy kívánságodat, akkor az teljesítve is van. Kapiskálod?
Jancsi kábultan bólintott, bár még mindig erős volt a gyanúja, hogy csak álom az egész.
Ahogy a macska követte a szokásos reggeli útvonalon, Jancsi rákérdezett még néhány (szerinte) fontos dologra. Persze csak halkan, nehogy Anna meghallja, ahogy a macskával beszélget. Így is épp eléggé félnótásnak tartja.
– Te, Misi! Nem mondanád el, hogy ki az az Alvin herceg és a lánya? És ki elől futottam én a sötétben? Egy percig se láttam, hogy ki üldöz, de nagyon féltem tőle.
– Ezek mind nem fontosak. Majd idejében megtudsz mindent — válaszolt méltóságteljesen a macska.
– Hé, ez nem ér! Nem mondhatsz ilyet! Én vagyok a gazdád! — tiltakozott felháborodottan Jancsi.
– Mondom, hogy nem fontosak. Mért akarsz te rettegni, ha nem muszáj? — villantotta rá zölden a szemét a kis szemtelen.
– Miért, te se rettegsz! Persze… lehet, hogy te se tudod a választ… Csak úgy adod a nagymenőt.
– Ó, kicsim, ez a trükk nem jön be! Majd ha tudnod kell, elmondom.
Jancsi beletörődött a vereségbe. Úgy tűnik, a saját macskája se veszi komolyan. Kezdte visszasírni az egy nappal előbbi illúzióit.
– Na, viszont van néhány fontosabb dolog is, amit tudnod kell. Az első: utálom a marhás konzervet. Azt ne vegyél soha többé. Ellenben a szardíniádból gyakrabban és többet is adhatnál.
– Ó, hát ez aztán nagyon fontos! — próbált meg Jancsi is maró gúnnyal beszélni.
– Fontos hát.
Ezen a macskán páncél van.
– A másik fontos dolog pedig: ne hívjál Misinek. Utálom. Mindig is utáltam.
– Miért? — bámult el Jancsi. Mert hogy a húgát nem lehet Panninak hívni, az még oké. De hogy egy macskának is ilyen fontos ez!
– Mert béna név. Minden második macskát Misinek hívnak. Nincs benne semmi fantázia. Nem mond semmit az egyéniségemről.
– Ohh! Hát akkor milyen név hirdetné megfelelően az egyéniségedet? A Cirmi? Vagy a Kormi?
– Brhh!
– Mi bajod van? A Kormi éppen jó lenne. Fekete vagy, mint az éjszaka. Még a lelked is fekete.
– A lelkem! A lelkem ugyan mért lenne már fekete?
– Hát, ahogy beszélsz velem…
– Csak az igazat mondom. Én nem tehetek róla, ha nem tudod elviselni.
– Feladom. Milyen nevet szeretnél?
– Ó — csillant fel a szeme, — hát akkor hogy is hívják például azt a detektívet a könyveidben? Tudod, amiket mindig bújsz.
– Poirot?
– Poáró? Nem, ez úgy hangzik, mint valami szakadt macska nyávogása.
– Chrc!
– Hogy hívják a másik nagyágyút?
– Miss Marple-re gondolsz?
– Miszmárpöl? Nem, ez se tetszik. Más?
– Sherlock Holmes?
– Serlokholmsz? A végét olyan nehéz kimondani.
– Akkor mondd csak az elejét. Ez úgyis két név. Sherlock a keresztneve, Holmes a vezetékneve.
– Aha. Jó, nekem elég az eleje. Legyen akkor Serlok a nevem. – És hogy kívánod íratni?
– Az mindegy, úgyse tudok se olvasni, se írni. Ha mindenáron le akarod írni, írd úgy, ahogy van. Ahogy mondom.
– Rendben. Tehát te mától Serlok kívánsz lenni. És úgy érzed, hogy ez kellőképpen megfelel az egyéniségednek?
– Naná! Már most több titkot értek, mint te!
– Jancsi! Ne edd meg az összes müzlit! Elfogyott az enyém! — libbent be egy pillanatra Anna. Tökéletesen, mint mindig.
– És nem baj, hogy ez nem fogyókúrás?
– Nem fogyókúrás, hanem csökkentett kalóriatartalmú! És nem baj. Egy napig kibírom. Majd gyalog megyek.
– Hú, most aztán megnyugodtam!
De ezt már Anna nem hallotta. Beszaladt a szobájába, hogy berakja még a magyarfüzetét is a táskába. Kínos lenne pont ma itthon hagyni, amikor felelni fog.
Jancsi elgondolkodva rágta a zsíros kenyerét, miközben Anna visszatért, kimért magának három félig csapott evőkanál müzlit, és felöntötte cukormentes gyümölcslével.
– Hányra is mész ma? — kérdezte a lány két falat között.
– Mi? — riadt fel Jancsi. A testvére rákacsintott:
– Úgy látom, ma a szokásosnál is jobban le vagy amortizálódva. Igyál még egy kávét. Bár az rossz a pattanásoknak. Vagyis a pattanásoknak jó, de a kinézetnek nem.
– Kösz — morogta a fiú. Mit számít még egy-két pattanás?
– De tényleg, hányra mész?
– Nyolcra.
– Akkor sietned kell, nem?
– De igen.
– Nem látszik rajtad. Na, mindegy, én megyek. Vigyázz magadra, és próbálj beérni kivételesen időben!
Ahogy Anna után becsukódott az ajtó, Serlok megszólalt.
– Igaza van. Ma is el fogsz késni, és a végén kirúgnak.
– Tudom. Bár talán nem is lenne olyan nagy baj.
– Dehogynem! Ahogy kiesik a kereseted, nem tudtok majd nekem olyan finom kajákat venni!
– Látom, megint a lényeges dolgokra figyelsz.
– Ahogy mindig! — nézett vissza elégedetten a macska. — Nem is tudod, mi lenne veled nélkülem!
– Tudod, ma reggelig azt hittem, hogy legalább te kedvelsz, még ha mindenki más le is néz. Kár, hogy tévedtem.
– Ne légy ilyen borúlátó — nézett elgondolkodva vissza Misi, Jancsi nagy meglepetésére. — Téged eléggé szeretnek az emberek. Én meg minden más embernél jobban szeretlek, végül is te vagy a Nagy Ételadó Gazda, és még te vagy a Kéz, Ami Vakargat.
– Kicsit anyagias a szereteted, nem gondolod?
– Próbálj meg anyagiak nélkül életben maradni. Különben is, mit vársz egy macskától? A fejlett zenei ízlésed miatt kedveljelek?
– Ha már beszélni tudsz… Na jó, indulok, nehogy kirúgjanak.
– Hazafelé vegyél szardíniát!