Jönnek az ördögeink fenekedve a fénytelen éjben,
rontva reánk, a bezárt kapuink nyikorogva kitárják,
gyűlnek a pitvarainkra, a rút vigyorukba merülten
gyűjtik a lelkeket egybe, hiába szipognak az árvák.
Hívtuk az angyalaink, de hiába, ma bál van a mennyben,
fent duhajon zene hallik, az égi lakók mulatoznak,
lent a pokol tüze ég, merülünk bele démoni csendben,
nem csoda, elfogy a hit, becsület, dacolás vele olvad.
Mondd, mikor éled a bűneiből fel az emberi elme,
vajh, keze fogja-e végre kivonva az ősei kardját,
védi-e még vajon újra az Istene égi kegyelme,
vagy begurulva reánk, dühösen letörölte a táblát?