visszahullok sós vízcsepp sziklafokról
végérvényesen bezárul a pillanat
ma sem tanultam eleget magamról
és most sem lettem semmivel boldogabb
kék jéghegyek fehér óceán ölén
atlantisz titokzatos kikötője
mosolyom és fájdalmam gyöngye pőrén
csiszolatlanul pereg a mélybe le
lelkeknek gyöngye lelkek kősziklája
karcolnak súrlódnak tovább görögnek
tenger iszapjában csendre találva
múltjukat feledve jövőt temetnek
2023. szeptember
4 hozzászólás
Kedves Dona!
Gyönyörű sorok:
“lelkeknek gyöngye lelkek kősziklája
karcolnak súrlódnak tovább görögnek
tenger iszapjában csendre találva
múltjukat feledve jövőt temetnek”
Érdekes módon én is írtam egykor egy olyan verset, hogy egykor voltam szikla. A gyarló ember sorsa hamarabb elporlik, mint a nagy és erős sziklámé és lám még ez is bekövetkezik.
“ma sem tanultam eleget magamról
és most sem lettem semmivel boldogabb”
Sok örömre nincs okunk, másoktól erre nem is számíthatunk, nekünk kell keresni, mint kincset, ráadásul naponta és csak arra az egy napra valót.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm a dicséretet. Már nem először állapítom meg, hogy mennyire hasonlóak vagyunk, mennyi hasonló, sőt egyező gondolatunk van, íme, ezek szerint megint. Sokszor az ember szikla, sokszor víz, ill. olyan is van, hogy egy helyzetben az egyik ember szikla, a másik víz. A konkrét esetben, amiről a vers szól, én voltam a víz, a másik a szikla, amiről leperegtem, anélkül, hogy nyomot hagytam volna, vájtam, alakítottam volna rajta bármit is. De kaptam a hiábavaló erőfeszítésért valamit, ami értékes, a gyöngyöt. Soha nem tudhatja az ember, hogy a jó dolgok vagy a fájdalmak teremnek-e gyöngyöt, értékeset, verset. Nálam az utóbbiak szoktak.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
Érzéseid,vágyaid,óhajaid,elképzeléseid
sorsa:
“tenger iszapjában csendre találva
múltjukat feledve jövőt temetnek”
Talán nem lenének annyira fájdalmasak az emlékek,
ha el tudnánk felejteni öket!
Nem,nem találnak sokszor ´csendre ,söt akaratunk
ellen is jönnek,újra és újra.
Sokszor nem merjük beismerni,hogy magunk is tehetünk
ezért.A tudatalattiban elraktározott átélések csábítanak,
hogy hívjulk elö ,éljük át mégegyszer öket és hiába minden
igyekezet erösebbek ezek a kihívások és engedünk!
Csak hosszú idö után,tudunk róluk ´józanul itélkezni!
“visszahullok sós vízcsepp sziklafokról
végérvényesen bezárul a pillanat”
Nagyon szép hasonlat!
Te mint sós vízcsepp a sziklafalat meg akartad hódítani,de az
éllenállt!
Ebböl ki lehet venni,hogy nem a Te hibád az oka
az egésznek,a´ sziklafal nem engedett!
Normálisan a tenger partot mos,de ennek a sziklafalnak köszíve volt!
Ne sajnáld,hogy nem jött eredmény ,mert nem rajtad áll az egész!
Kérdezed mit ért az a sok próbálkozás?
Az eredmény ,hogy megszülettek ezek a csodás írások!
Gratulálok remek versedre!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Nagyon köszönöm értő, reálisan látó és átérző, mégis kis reményt adó hozzászólásodat. Igen, bár a homokba süllyedve, csendben, minden reményt eltemetve vannak a vágyak, valóban előjönnek, még akkor is, ha az ember nem akarja. Teljesen így van: “A tudatalattiban elraktározott átélések csábítanak,hogy hívjuk elő, éljük át még egyszer őket, és hiába minden igyekezet, erősebbek ezek a kihívások és engedünk!”
Igen, jól látod, magamban szikla-embernek hívtam az illetőt, úgy tűnt, minden lepereg róla. Vannak ilyen emberek. De attól ő maga még értékes volt, és nyilván nem mindenkinek volt szikla, volt olyan víz, amit nem pergetett le magáról. Ennek megválasztása pedig szuverén joga.
Teljesen egyetértünk abban is, hogy ha más nem, legalább versek születtek érte, miatta, általa.
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!