10. fejezet
Az élet rúnája
Tyr csak nagy nehezen tudta abbahagyni a sírást. Odin nem szólt egy szót sem ez alatt, csak ölelte, és hagyta, hogy a fia jól kisírja magát.
– Miért nem tudok semmit sem tenni? Miért vagyok isten, ha meg van kötve a kezem?- zokogta.
– Vannak dolgok, amiken az istenek sem tudnak változtatni.- felelete csendesen Odin.
– Tennem kell valamit, nem nézhetem tétlenül, hogy meghaljon!
– Tudom, hogy szeretnéd, és azt hiszem, a legjobb embert hívtad segítségül.
– Tudsz segíteni? Hogyan- kapta fel a fejét a férfi.
– Ezt inkább olyan helyen beszéljük meg, ahol avatatlan fülek nem hallják.
– Antonia háza elég semleges terület?- nézett reménykedve a férfi. Az öreg szavai felkeltették a kíváncsiságát, és a szívében a reményt.
– Igen, tökéletes.
Mikor maguk voltak a házban Tyr hellyel kínálta az öreget, majd maga is letelepedett. Mikor Odin bele akart kezdeni a beszédébe, Freyja kaparni kezdte az ajtót.
– Bocsáss meg, szegény kutyáról, nincs aki, gondoskodjon.- mosolygott a férfi.
– Etesd meg. nyugodtan.
Tyr gyorsan megetette a kutyát, majd letelepedett az öreghez, és megkérdezte:
– Mi a terved? Hogyan tudnál segíteni Antonián?
– Pofon egyszerűen. Megajándékozlak az Élet rúnájával.
– Az Élet rúnája? Sose hallottam róla!
– Persze, hogy nem, hisz te nem vagy Beavatott.
– Ez igaz. Tehát, mit tud ez a rúna?
– Közismertebb neve Sowulo. Lehet alkalmazni energia, erő, siker, gyógyítás, termékenység érdekében. A jelentése Nap, melynek fénye és melege az életet és növekedést jelenti, mindent, ami jó.
– Értem. Tehát ebben rejlik a titka.
– Így van. Te a gyógyító funkcióját fogod felhasználni Antoniánál. Erőt adsz neki, és ez az erő fogja gyógyítani.
– Rendben.
– Akkor most átadom neked a rúnát, de vigyázz, mert Hagalaz tulajdonságai akadályt támaszthatnak a Sowulo használata közben, és ha nem tudod kontrolálni, akár meg is ölheted a kislányt.
– Vigyázni fogok, ígérem!
– Akkor gyere közelebb, Tyr!- szólt az istenek atyja, majd Tyr jobb melléhez illesztette két ujját, néhány halk szót mondott, mire a férfi teste megmerevedett, majd görcsberándult. Ugyanazokat a kínokat élte át, mint a másik négy rúna megszerzésekor. Odin csak nézte a fiát, és ennyit mondott, mikor a férfi kezdett megnyugodni.
– Légy bátor, és az újonnan kapott hatalmadat jóra használd! Mostmár sikerülni fog a harcod mind Antoniáért, mind a démon ellen!
– Köszönöm, atyám!- suttogta kimerülten a férfi. Odin eltűnt, és az isten egyedül maradt.
Egy óra volt pontosan. Tyr elhatározta, hogy holnap bemegy a kórházba, és segít a lányon, de addig is a hatalma alá vonja a Sowulot. Az éjszak hátralévő részében keményen kínozta saját magát, hogy szét tudja választani a benne lévő rúnák erejét, melyek most még csak rendezetlenül kavarogtak benne. Nehéz volt, de végül sikerült. Fáradt volt, ezért lefeküdt aludni. Tíz órakor kelt, lezuhanyzott, majd bement a kórházba. Antonia már jobb színben volt, mint amikor otthagyta, de azért a férfinak újra elszorult a torka. Leült a lány mellé, megfogta a kezét, behunyta a szemét, majd koncentrálni kezdett, és aktiválta a Sowulo gyógyító képességét. Kis adagot adott a lánynak először, és csak öt percig tartott a varázslat. Mikor végzett, megsimogatta a lányt.
– Remélem, tudtam neked segíteni, Antonia.- suttogta.
Tyr csak este ment el a kórházból, mikor ismét kitessékelte az ügyeletes nővér. A főorvos néha benézett az új beteghez, így Tyr-rel is megismerkedett. Rokonszenvesnek találta a fiatalembert, és igyekezett megnyugtatni, hogy a lány itt mindent megkap, amire szüksége van.
– Holnap csak késő délután jöjjön meglátogatni, mert a nap folyamán sok vizsgálatot fogunk elvégezni rajta.
– Miféle vizsgálatokat?
– Hát olyanokat, amelyekből megállapíthatjuk, hogy milyen kezelést válasszunk, amivel a lehető leghamarabb meggyógyulhat.
– Értem. Köszönöm, doktor úr.
– Nincs mit. Még fél órát maradhat, aztán a lányt el kell vinnünk néhány előzetes vizsgálatra.
– Jó. Mondja csak, ki ezen az osztályon a kezelőorvosa?
– Én vagyok. Miért kérdezi?
– Tegnap egy fiatal orvos műtötte meg, és azt mondta, hogy minden az elkövetkezendő 24 órán múlik. Hogy látja, életben marad?
– Igen, ahogy nézem, megmarad. Tudja vettünk már tőle vért tegnap éjjel, és az óta megkaptam az eredményeket. Nagyszerűek az eredményei más betegekéhez képest, a szervezete nagyon erős.
– Ezt örömmel hallom. Most mennem kell, de délután ismét eljövök.
– Rendben. Az unokahúga eredményeire nem kíváncsi?
– Nem mondana nekem semmit, mivel nem végeztem orvosképzőt.
– Akkor mi a foglalkozása?
– Katona vagyok. Főhadnagy.
– Értem. Nos, akkor isten áldja!
– Viszontlátásra!
A napok egyformán teltek Tyr számára, aki kezdte megszokni az állandóságot. Napjában kétszer a kórházban volt, Antoniát gyógyította a Sowulo segítségével, a közte lévő időt, pedig edzéssel töltötte. Bosszút akart állni a démonon, amiért a lányt kórházba jutatta. Elege volt abból, hogy ha találkoznak mindig futni hagyja a nőt, és most elhatározta, hogy végképp megszabadul tőle. Most nincs aki megállítsa, és nem lesz kegyelem!
1 hozzászólás
Tetszett, gratu!