…várt, egyre várt rám…
Aztán az ősz egy délutánján
megkapott…
Karjaiba vett,
cirógatott,
talán még becézett is!
(azt hiszem)
Nem értem, miért tette velem,
azt, hogy végül eldobott,
s utánam futva belém is rúgott!
…és ott hagyott
a bokorba’ árván…”
– tűnődött a labda, elszontyolódván…
11 hozzászólás
A pókos versed után már vártam, hogy valami ilyesmi lesz a vége:) Honnan jönnek ilyen ötleteid, nem tudom, de igazán örülök neki, hogy jönnek. Remek kis versek kerekednek belőlük:)
szió!
szerintem:
igazából mindegy, hogy honnan jönnek ezek
az ötletek, a lényeg, hogy jönnek. és ha már
erre járnak, akkor frappánsabnál frappánsabb
verseket alkotsz.
ez a vers is talányos, hiszen a labda – mint tárgy- mögé
nyugottan helyezhetünk embert, akiből így akár
tárgy is válhat. ami viszont nem túl kellemes, ugyi?!
ölel
leslie
🙂
Remek, kicsit sikerül átverned. Szóval labda… hmmm, Gratula!
Ja, labda.. :))))
Azon gondolkodom én is, honnan ez a sok remek ötlet, amit aztán remek versekbe foglalsz.
Gratulálok: Colhicum
Köszönöm Colhicum! :)) Csak úgy jönnek…(sokszor a fürdőkádban) 🙂
Üdv.:Gy
Már majdnem megijedtem,
s néztem fel az égre.
Istenem, mondd
mi történhetett véle?
Aztán, puff!
Csattantam a székbe.
Tragi-komédia
S a történetnek vége.
Ez nagyszerű alkotás!
Köszönöm kedves értékelésed! :))))
Üdv: Gy.
igazán tehetséges vagy 🙂
Köszi!:)
Most úgy érzem én vagyok az a labda:(