Ég a gyertyaláng. Fénye rám vetül, s szinte bánt, mert érzem belül a hiányt.
Ég a gyertyaláng. Fénye gondolatot szül, s árt, eszembe juttatja a magányt.
Ég a gyertyaláng. Mi történhetett? Fejemben ez jár.
Ég a gyertyaláng. Megnyugodtam, mert megtudtam, mi bánt.
Lobog az arany láng, amint tüzes csókjaidban égek,
s midőn sóhajaid fülem ostromolják, még mindig lobog a láng.
Lobog a gyertyaláng, miközben enyém vagy, tüze pusztít,
de téged nem bánt, mert érted lobog a láng.
Lobog a gyertyaláng, s tested testemhez simul,
égő vágyunk mellett szinte csak pislákol…
Ölel a gyertyaláng. Fénye körbevesz, amint hozzám bújsz.
Ölel a gyertyaláng. Fénye megremeg, ahogy elfordulsz.
Ölel a gyertyaláng. Utánad fordulok, s én bújok hozzád.
Ölel a gyertyaláng, s mögötte az enyém, tűzvirág.
6 hozzászólás
Gratulálok Armand! Érdekes szerkezet…ég-lobog-ölel…nagyon jó gondolat!
A szerelem stációi…
(talán… a nyugalom-béke a végéről hiánzik.. ez úgy is csak 11 láng:) )
Még egyszer gratula!
Gy.
Az ölel lett volna a béke a végén:) Egyébként, 13 láng… Még jó hogy ilyen matekzseni vagyok…
A sorvégieket nem számoltam… :)))))
Érdekesen különleges vers, gratulálok:)
Van benne amit én ugyan másképp írtam volna, vagy nem írtam volna, de találtam benne igazán szép részket.
"Fénye megremeg, ahogy elfordulsz."sztem a versben ez az egyik legtöbbet kifejező sor.
A versnek az ünnepélyességét találom szépnek. Nem is az hogy adventre emlékeztet, de valami hasonlóan fontos ünnepnek tűnik, ahogy ennyire ki van emelve az a szelíd fény.
Gratulálok! Nagyon tetszett, különleges. 🙂