Mit is kaptam én Tőled?

Egy álmos szempár halványkéken
a fejemből kitekint.
Hideg van odakinn.
Elrévedek…
Mit is kaptam én Tőled?
Kelletlenül felébredek,
felteszem a kávét,
bután nézek,
tovább merengek…
tükrömből homályosan néz rám
a pára,
megpillantom fáradt arcom nemsokára,
tőle is megkérdezem,
s kétkedve fürkészem a mimikán a választ
(most nem vonok vállat)
Elidőzök…
Még butábban bambulok…
a kávé már a csészében párolog…
Mi az mi ilyen erővel Hozzád köt?
Két rohanó kéz, egy személytelen ölelés?
Hisz’ ez annyira kevés…
A tehetség, ahogy lazán a kéjjel bánsz?
Ez lenne az álnok vétség?
Mondd! Mi az, mitől mégis a kedvem lettél?
Miféle gonosz ez?
Kinek az árnyékában mindig eltévedek?
Árva szívem, erős kezedben azt hitte helyet talált,
utolsó esélyként egy átmeneti szállásra lelt.
De nem! Jött hamar a szorítás,
s a forróság a hideg ököl martalékává vált.
Továbbállt…
A tekintetet vonzza egy hátizsák,
vissza sem fordul már,
nem sütöttem neki hamuba sült pogácsát…
milyen kár…

(ekkor a bánat a porba hullva, az út szélére ült)

A kávém kihűlt.
(újra melegítem)