az Istened,
vagy hívd sorsnak, ahogy
én hiszem,
marcipántestünket összegyúrja
egymásba vegyít,
újra és újra szembesít;
hát ez a szerelem?
csodát lehelsz, én beszívom,
kabáttalan, üres fogas voltam
nélküled
lelkemet szorítja két kezed,
leírom, és feloldódunk a
hitben,
mindenen túl vagyunk,
csak önmagunkon
innen
12 hozzászólás
Banyamacska ez nagyon jó! Az utolsó három sor különösképpen megfogott! Gratulálok!
Egyszerűen csak ennyi: Remek! Mind! 🙂
Szia!
Bizony sokszor túl lépünk dolgokon,
de egymáson nem nagyon.
Remekül fogalmaztad meg!
Gratula!
Kedves Gyömbér, Boer és Félix!
Köszönöm, hogy olvastatok, és örülök, hogy tetszett!
üdv, macs
Kedves Banyamacska!
Nagyon szép, nekem is tetszik!
üdv: w.
Kedves BAnyamacska! Egyszerűen fantasztikus a versed, lenyűgöző! Röviden csak annyit mondtam volna rá: Ennyi! Így kell írni! 🙂 Nagyon jó! Andika
Egyre jobb és jobb! Gratulálok!
húdejó! 🙂 talán a második sorban a névelőt kitörölném. de nem fontos. gratulálok.
"kabáttalan, üres fogas voltam nélküled" – ez nagyon szép, kifejező, akár az egész vers. Gratulálok: Colhicum
Kedves wryan, Andika, Kuvik, Mirage és Colhicum!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártatok! Borzasztóan örülök a sok-sok hozzászólásnak. Annak pedig még inkább, hogy elnyerte tetszéseteket a versem.
Köszönöm!
üdv, macs
Szia Banyamacs! Nekem is nagyon tetszett versed:)
Köszönöm sleepwell, örülök, hogy olvastál!
üdv, macs