Míg a reggelt sétálva közelítem,
lépteim alatt a nyárban fürdött avar
zizeg. Aranyló színeibe merítem
a vágyat, melyet elengedtem oly hamar.
Zörgő levelek, száraz, törékeny hártya.
Ereiben már nem csörgedez az erő.
Olyan az egész, mint a kiterített kártya.
Vesztesként játszom. Lehetnék én is nyerő.
Kelő nap fénye átkarol, társként kísér
a dombtetőre. Előre enged. Árnyék
vetül a földre. Tudom, semmit sem ígér,
csak játszik velem, de én, mégis várnék.
Fenn aszalódott szőlőszemek nedve,
különlegessé érlelt fürtök gyöngye.
Érett nő vagyok. Rád vágyom epekedve,
egész délelőtt. Lábam alatt múlt göröngye,
ásítva bámul, mint hogyha tudná, álom
csupán az egész. Ősz lett. Gesztenyebarna
fák. Hol a régi szenvedély? Nem találom,
az érzést, és mintha már nem is zavarna.
8 hozzászólás
Ez nem csak természeti vers, ez komoly elmélkedés, és vágyódás a kedves után. Nagyon szép! Gratulálok: Colhicum
Kedves Colhicum!
Értékes hozzászólásodnak örülök:)
Köszönöm elismerésed.
Szeretettel: Éva
Kedves Éva!
Bizony nagyon jó ez a vers.Az az érzésem ,hogy nagyon érett személyiség,
és tanult ember az alkotó.Nagyon jól alkalmazott az enjambement a versben.
A vershez csak gratulálni tudok.
Tisztelettel :santiago
Kedves Santiago!
Megtisztelő az elismerésedés a feltételezésed. Köszönöm.
Talán igaz is. 50-en túl, már lehet érett az ember, ha megélt már dolgokat és tanult is hozzá…
Értékelésedből azt érzem, hogy te sem különben 🙂
Szeretettel: Éva
Kedvenc évszakom az ősz és most, hogy elolvastam e gyönyörü verset mégjobban az lett. Köszönöm kedves Éva.
Szebbnél szebb költői képek, érzelmek sokasága teszi ilyen csodásssá versedet.
Örömmel olvastalak.
Bocsánat: csodássá
természetesen gördül. van egy kis múltszázadi íze. jó íz 🙂
laca