Még csend van, halotti néma a szó,
a felhő elfakul, lehull a hó,
világít az ég, vakító glória:
oly’ boldogság szakadt rám,
nincs mit szólnia.
Halott vagyok, még halott, mindig halott,
vérem éled, kezem olvad, ajkam még fagyott,
a Hold rám néz, a csillag hunyorog, rám esik
a levél, vízcsepp, szélfútta homok:
íriszem színezik.
Elvonult az árny, az álmos nap lobog,
alkony-pillám alatt béke-ostorok,
kerget, táncoltat a vég, nem hagyom magam:
száll a levegő, röpdös a lég,
hangom nem világít, a szó már messze van.
Végtelen partokon ha barangolsz, veled
nincs senki, hát némán zúgd az éneked.
Ne menj még! Ne menj még! Ne menj el soha!
Várok, az óra kattog,
s te némán, mint egy álom, suhansz tova.
1 hozzászólás
Van hangulata.Grt.Z