Réges-rég volt, jól emlékszem,
ezer éves erdő mélyén
dúlt és fúlt a nagy szerelem,
ezer éves erdő mélyén.
Ifjú szívekben lángolt, de
az örömbe üröm került,
mert háromban, s nem kettőben,
s az örömbe üröm került.
Az öreg fűz csak nézte-nézte-
a szíve majd beleszakadt,
folyt, ömlött mindenik vére,
s a szíve majd beleszakadt.
A lány, ki mindkettőt szerette,
rikoltott és sírt hangosan,
mert a fiú, hogy bevégezte
rikoltott és sírt hangosan.
Régi-régi nagy barátság
véget ért a fűz alatt,
és az egyik szerelemág
véget ért a fűz alatt.
Fiú és lány összekarol,
siratják a másikat;
öreg fűznek könnye foly,
siratja a másikat.
Sok-sok év tovatűnt már, de
Suttog még az öreg fűz:
Meghalt itt egy szív rég tán, de
Suttog még az öreg fűz…
8 hozzászólás
Szerbusz!
Ez is tetszik, itt főleg a forma fogott meg, de a történet is jó! Remélem, azért lesznek vidámabb remekművek is;)
Üdv: Áfonya
Kedves Áfonya!
Örülök, hogy ez is tetszett. Sajnos általában ilyen témájúak a verseim, pedig mindig próbálkozom a vidámabb hangulatúakkal. Talán egyszer sikerül!
Üdv!
Mindig hozol valami újat. Ez a szerkezet nagyon jó. Más: a vidámabb versekről. Nem tudom az enyémek közül melyikeket olvastad, de van köztük pár igazán sötét, mélyen letargikus. Ha kicsit ki akarsz lábalni ebből, akkor ajánlom, hogy próbálkozz olyannal, aminek a témája ugyan ilyen bús, de próbáld vidámabb keretek közé szorítani. És a ritmus, azzal nagy dolgokat lehet véghez vinni… (Ajánlom figyelmedbe a Halálom napján c. versemet, az pont ilyen)
Köszi, ezt is! Majd úgy is elolvasgatom az írásaidat! Csak szépen lassan, mert sajnos nem sok időm van itt lógni. 🙂
Szomorú történetet mesél a versed. Szép…
Köszönöm, és örülök, hogy olvastad!
Nagyon tetszett a vers szerkezete, az ismétlések dallamossá tették a szomorúságodat, szép lett! Gratulálok:)
Örülök, hogy olvastad!
Igazából nem rólam szól, egy másik mű ihlette… 🙂
Köszi!