S ím eljött a nem várt perc,
könny-fátyol felhőkig emel,
kicsordul szívem a hófehérségbe
hulló eső-permet szelídsége
könnyít lelkemen.
Búcsúzni jöttem szerelem…
Ó, mily' nehéz elválni Tőled,
fény, s remény immár porladó tőzeg.
Fájón tipor, rám tapad
a kínzóan gyötrő gondolat.
Az elválás csalfa ajka
mily’ hidegen csókolgat,
szomorú dalt keserűn dúdolgat.
Könnybe borulnak a hegyek
a szellő is beleremeg,
reményt vesztve partra szalad,
majd visszaperdül,
hajamba kap,
lágyan megcirógat,
vigasztalna…de csak
nógat…
Na menj már! Menj utadra!
Az élmény halasztva,
talán majd máskor,
vár reád
egy másik páholy.
11 hozzászólás
Milyen szomorú búcsúzás. Nem vagyok biztos benne, hogy kinek (miken) szól, de lenne egy tippem 🙂
Nagyon szép búcsú, de remélem, nem örökre…
Sajnos a búcsú mindig fájdalmas.
Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell!
A búcsúra szükség van az új találkozásokhoz…s az új találkozás bér évek, vagy életek múltán történik, barátok számára bizonyosság…
Minden kezdet valaminek avége, s minden vég, valaminek a kezdete…
Nagyon szép a versed, gratulálok!
El is küldöm valakinek…..
Szia!
Fájdalmasan szép búcsú, nagyon tetszik.
Rozália
Szomorúan szép, lemondó búcsú.
Köszönöm Tamás, Colhicum, Zsolt és Rozália, hogy bekukkantottatok!:)
Vár rád már biztos,
Az a másik páholy,
Azért kell menned,
Így azután persze,
Hogy"nógat.." szerelmed
szépen verbe szedted
Szia Sleepwell, remélem ez nem komoly, mert gyanítom, itt a versekben "szoktak" őszintén írni az emberek…A vers szép és elragadó…de ha igaz, mire használható?
Én mindenesetre gratulálok ehhez az igazi "sleepwell"-es vershez….és ne légy szomorú!
Köszönöm Nektek, Dóra és Dini! S igérem szomorúság: hesss!:)
:(:(:( hogy szomorú vagy
ÉS
:):):) hogy ilyen verseket írsz
Köszi Davey, igyekszem majd vidám verseket is írni!:)