Kéjelgő halál

Sokat időzött nála.
Pedig volt, ki nagyon várta,
Esdeklett egy hívó dallal:

„Gyere halál, vígy’ magaddal,
Könyörgöm a szerelmedért
Az életem semmit mit sem ér”

De ezzel, az nem törődött,
Csak nála gyötrődött.
Kemény harcot vívott vele,
Kitartó az ellenfele.

-Életlen a kaszád halál!-

Ez felbőszíti, artikulál.
Beleröhög a csontjába,
Kaszáját fűrészként riszálja
Izmaiban megcsavarja,
Erőre kap a sok jajra.
A húsát egyre falja.

-Csak kínozz, pusztulj bele,
Téged egyen meg a fene!
Miért épp az én életem kellene?
Várnak rád olyáhítattal-

„Gyere halál, vígy’ magaddal,
Könyörgöm a szerelmedért
Az életem semmit sem ér”

-De nekem te kellesz!
Őröm látni, ahogy fetrengsz,
És küzdesz ellenem.
Nekem élmény a győzelem,
Olcsó zsákmány most nem kell,
Ki könnyen az arcomba lehel
Gyáván egy sóhajnyi életet.
Veled megküzdeni kéjjel, élvezet.-

-Hát jó! Most a szívembe martál!
Legyek tiéd ha annyira akartál.
Huuuuu, huuuuuu.
Itt túl, csodás fénylő az út.