ne hívd az alkonyt
hiába már
nem enyhíti kínod
a holdsugár
érintést akarsz
nem álmokat
vad ölelést
izzó csókokat
mohó kezeket
égő testeden
megtennél bármit
engedelmesen
szabad lélekkel
repülni vágysz
nincs béklyó
ami megaláz
gyengéden csókolnád
hullámzó testemet
viselnél boldogan
sajgó bélyeget
befogadnál
és adnál
eltűnnél
és gyönyörré válnál
2 hozzászólás
Koma, tetszett a versed, jó sodrása van, jó konklúziója. Nagyon jól megrajzoltad, ha létezik, akkor is, ha csak a saját vágyaid fogalmaztad személlyé, akkor is.
aLéb
Szép napokat kívánok!
Szervusz aLéb!
Nagyon kevesen érzik meg az igazi lényegét a versnek. Ha elkezdik értelmezni, hogy mi mit is jelent, akkor nem is érezhetik meg. Ha csupán hagyják hatni és van mit felébresztenie bennük, akkor pedig nem kellenek a szavak…
Szerintem Te megértetted… 🙂
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu