Elég legyen már végre
Jöjjön már nappal a 18-éves éjre
Vágyom a fényre egy új
Egy új igaz létre
Ismét szolga vagyok ott
Hol valaha királyként éltem
S most Bohóc királyból
bohóc szolgává léptem
Csengőim nem szólnak már vidám szavakat
Csak halk, hamis, lényegtelen szavakat
S a taps is elhal
Csak fújolás lesz jussom
Ha a közönségnek nem tetszik
Hát abba kell hagynom
Pedig, hogy szerettem valaha
Mosolyt csalni arcokra
S most már a porondon szorongom
És a maszkom is szomorú
Érzem abba kell hagynom
S ha a taps megszűnik
És eltűnik a porond
Az maradok aki mindig is voltam
Egy szomorú bohóc.
Bohóc
By Londonman
6 hozzászólás
Kedves Londonman, szerintem mindannyian bohocok vagyunk, porond nélkül.
szia!látod még itt sem veszik sokan komolyan a mondandód, pedig nagyon sokat mondó,szomorú, és végleteket idéző gondolatokat ébresztettél bennem, tetszett a versed. :manna
Szia!
Elgondolkoztató vers!Szomorú tartalma ellenére nagyon tetszik, szépen megírt vers nagy mondanivalóval!
Mert az igazság a sorok között rejlik (és az apróbetűs részben 😀 )
Grat Stevee
Tetszett a versed. És újra eszembe juttatott egy kérdést, amit egyszerűen nem tudok megválaszolni (talán hülyén hangzik, de most leírom ide, hátha válaszol rá valaki): miért vannak szomorú bohócok? A bohócról mindenkinek a vidámság, a nevetés jut az eszébe, a dolga, hogy szórakoztasson, hogy adjon a vidámságából. Mégis vannak szomorú bohócok. Miért? Akkor a vidámság náluk is csak egy álarc?
Szerintem mindenkinek van egy arca amit mutat és van egy amilyen valóban. S erre az arcra lehet mondani amit nem mutat senkinek, hogy valójában önmaga.
Szép és elgondolkodtató a versed. Olvastam a hozzászólásokat is, s talán nem is tudok mást írni, minthogy az embernek mindenhol meg kell próbálnia minél jobban levetni a szerepeket amiket játszik,különben saját magát veri át egyre jobban… De vhol a világ belekényszerít minket ezekbe a szerepekbe.
Tetszett az írásod!
H.