Gonosz boszorkány,
talán maga a sátán
lakozik ebben a lányban,
ki vakon, félhomályban
járkál egyedül,
hang nélkül.
Arca hófehér,
mely semmit nem beszél,
lelke viszont annál feketébb,
s ha van egy kis szerencséd,
nem nézel szemébe,
csak mész előre.
Az ég óvjon,
hogy megcsókoljon
és szemével érintsen!
Menekülj tőle, s Isten,
majd meglátod:
átkarol.
Csak szaladj,
s félve úgy rohanj,
hogy a hangját se halljad,
s hátra se pillants,
mert megátkozod
azt a napot!
Boszorkány
By Andika
6 hozzászólás
Hát morfondíroztam, kiről alkottál ilyen "erős" véleményt. A megjegyzésed kicsit meglepett. Bár lássuk be: sokunk van hasonlóan néha önmagával…
Jó vers, végig fenntartod az érdeklődést, kissé misztikus, titokzatos, de nem túlságosan. Tulajdonképpen tetszik, de óhatatlanul elgondolkodok, miért gondol valaki ilyesmit magáról…
Nagyon jól ábrázolod az öngyűlöletet, de remélem, nem túl gyakran érzed ezt. Amíg a megjegyzést el nem olvastam, egy misztikus, alvilági személyre gondoltam.
Hű, ez kemény. Mégis, igaz. Volt idő, hogy én is éreztem így.
Szóval ilyen vagy néha? 🙂 Jó vers.
Köszönöm hogy olvastok! 🙂 Hogy miért írok ilyet? Mert nem tudtam dönteni egy helyzetben, s ezzel mások lelkét tettem tönkre… De azóta okosabb vagyok, remélem! 🙂
Hú, de érdekes, nagyon jónak tartom, hiába negatív érzelmek önmagadról:) Grat!:)