Életem minden perce, szánalom.
Szárnyalni kezd benne bánatom,
Sajnálhatom magam csak egyre
Semmi sem jó, pedig szívem benne
Bármit teszek, rosszul sül el,… vége
Kedvem pedig, harcolni, nincs érte.
Mondhatsz bármit, már nem érdekel
Vigasztalásod, már nem érhet el.
Nem lehet átlépni az érzéseken
Pedig most ezekben nincs értelem
Nem vágyom semmire. Vagy túl sokra is?
El kéne mennem, vagy maradnom itt?
Mit érzek? Nem tudom. Minden zavar,
Megkergült agyamban: elmezavar!?!?
Néha már úgy érzem megőrülök,
Magamból kikelve üvöltözök.
Robot az életem monoton űr
Semmit és senkinek, senki sem tűr
Eltünt a türelem, békesség nincs
Egy csöppnyi engedmény, igen nagy kincs
Enyém…tied…akarom…kell
Ennyit tanítottam… szeretettel…?
Bánatom erdeje sűrű őserdő lett,
Elvesztem benne, Én és minden jótett!
2004
2 hozzászólás
az utolsó két sor nekem kicsit fura, bár az a jó benne hogy ennek ellenére el lehet képzelni valahogy.ű
a vers összességében nagyon tetszik, és valamennyire ismerem az érzést. azt hiszem a tökéletes elkeseredettségnek adtál hangot……kifejező
Kedves Sherika!
Van, mikor ennyire betelik a pohár, jól érzékeltetted!
üdv.