Ott zenél a szemedben,
ami engem felemel,
s ott lakik a lelkemben,
ami téged megölel.
Ott bujkál a percekben,
ami fontos igazán,
ott van a nevetésben
az őszinte ragyogás.
Ott van a csend hangjában,
ott lebeg arctalanul,
tombol egy vad világban
mélyen, halhatatlanul.
7 hozzászólás
Jól érzem kedves Andika, hogy a szeretettröl írtál egy szép verset? Ha nem, akkor is tetszett.
Egy igazi barátságra… Szép 🙂
Szép vers a barátságról.
Nagyon szép vers, Dominika örülhetett!:) Gratulálok!
Nagyon tetszik, gratula
Érdekes, jó…
(Talán a "tombol" szó helyett én mást írtam volna, de ez csak egyéni érzés, vélemény… A szerző tudja igazán, mért az illik oda a legjobban…)
Üdv.: Á.E.
Köszönöm a kedves hozzászólásokat!