Mennyire várom már, hogy megpillantsam,
S hogy végre eljöjjön az a pillanat,
Mikor újra, mosolyogva előttem áll,
Hogy megpillantsam, mennyire várom már
Hiánya lelkemben, mint az éles kés,
Hasit, fájdalmat okoz, nincs feledés
Hogy erőt merítsek, látni kell kedvesem,
Mint az éles kés, hiánya lelkemben
Mennyire várom már, hogy kezemet fogja,
Hogy ne csak éteren át, jöjjön hangja,
Szeméből olvassak, tudjam gondolatát,
Hogy kezemet fogja, mennyire várom már
4 hozzászólás
Reményekkel teli szép vers…
Ez a várakozás színesíti meg napjainkat, és milyen csodálatos, amikor beteljesül.
Nagyon jó vers lett Dóra! Gratulálok!:)
sleepwell, Boer! Kedves tőletek, hogy itt jártatok, köszönöm, hogy olvastatok!
Rozália! Hát igen… Remélem igy lesz, neked is köszönöm, hogy látogatsz!