Pont rólunk…

– Egy perc és máris meleg lesz! – Biztattam mosolyogva mivel láttam, hogy fázósan összedörzsöli a kezeit.
Ráadtam a gyújtást mire a motor halkan felmorogott. A műszerfalon az óra kivilágosodott, hajnali fél négyet mutatott. Az autónak sem tetszett, hogy az éjszaka kellős közepén felébresztem mély álmából.
– Jól sikerült a buli, igaz?
Csak biccentettem, mert éppen a tolatással voltam elfoglalva. De ő mintha válaszomra sem várt volna, folytatta. Szeretett beszélni én pedig szerettem hallgatni, és így hajnalban pont erre volt szükségem nehogy véletlenül elaludjak a volán előtt.
Már az út felénél járhattunk, amikor eszembe jutott, hogy készültem neki egy apró meglepetéssel.
– Ezt hallgasd! – Mondtam és felkapcsoltam az autórádiót. – Egy kis meglepetés, tőlem neked!
Csendben figyelt, hogy vajon mi következik most. A CD fordult egyet és felhangzott az ismerős dallam majd hozzá az énekszó is. Amikor megismerte a kedvenc számát csak azért nem ugrott a nyakamba, mert vezettem. Helyette egy apró kis csókot lehelt az arcomra. Úgy éreztem enyém a világ, s a világgal ő is még ki nem mondta azt az általam olyannyira gyűlölt mondatot:
– Aranyos vagy! – Mosolygott majd teljes mértékben átadta magát a zene élvezetének.
Gyűlöltem ezt a szót és azt a fogalmat is, amit e szó rejtett. Oly sokan mondták már nekem, hogy ,,Aranyos vagy!” és legtöbbször azok, akiktől ennél sokkal, de sokkal többet vártam. Mégis az ő szájából volt a legrosszabb hallani, szinte gyűlöltem érte. Mert hát mit is jelent ez a szó olyasvalaki számára, mint én? Aki szerelmes, sőt szeret. Akit pedig szeret, elintézi annyival, hogy,, Aranyos vagy!”. Ezzel a lekicsinylő, megalázó mondattal, amivel egy számunkra közelálló embert szoktunk jellemezni. Általában közeli ismerőst, rokont vagy barátot, de az én fogalmam szerint (bár ezzel lehet, hogy egyedül vagyok) semmiképpen sem egy szerelmet.
Rápillantottam, már aludt, békésen és nyugodtan. Ahogy a mellettünk elsuhanó autó lámpái megvilágították arcát gyönyörű volt. Ismét csak elöntött az a boldog érzés, mint az imént, mert ott ült velem, rám bízta magát és azokban a pillanatokban csak az enyém volt.
De ahogyan az autó elhajtott mellettünk és ránk ismét csak sötétség borult én is visszazuhantam a komor valóságba. Igaz, hogy itt volt mellettem pár centire, de mégis mérföldekre volt tőlem, hisz mást szeretett. Másvalaki iránt érzett, úgy ahogy én éreztem iránta.
– Megjöttünk Álomszuszék! – Ébresztettem.
Nyújtózkodott, majd hálásan rám pillantott.
– Köszönöm a hazaszállítást – hozzám hajolt és egy csókot nyomott a homlokomra. – Jó éjt és vigyáz magadra!
– Meglesz – biccentettem – de te is!
Becsapta az ajtót és én ott maradtam egyedül. Csak ennyi, egy csók a homlokomra más semmi. Pedig oly sokat vártam ettől az éjszakától, hogy megmondom neki az igazat, hogy kiderül ő is úgy érez, ahogy én iránta. De e helyett kaptam egy gyűlölt mondatot és egy csókot a homlokomra.
Néztem, ahogy távolodik. Villantottam rá mire ő megfordult és mosolyogva intette egyet, nem jött vissza…
Hazafelé ismét az ő kedvenc száma következett a lejátszóba, amit az óta én is megkedveltem. Felhangosítottam, már szinte túl hangos volt, de így talán nem alszok majd el.
,,Eltűnt már minden miről álmodtál”
Ez volt az utolsó esélyem, hogy elmondjak neki mindent, mert hát mikor leszünk megint kettesben és ilyen meghitt hangulatban, mint egy szalagavatói buli után? Pár hónap és lehet, hogy többé nem is találkozunk. Most talán megértette volna de túl gyáva voltam.
,, Rámtör a hajnal, nem lesz már ugyanaz a nap sosem”
Ez így nem mehet tovább, valamit tennem kell, el kell felejtenem! De hogy? Mikor minden napomat vele töltöm. Szeretek vele lenni, szeretek…
,,Az élet nem mindig pont rólunk szól”
Hangos dudaszó, éles fények. Elaludtam!! Próbáltam korrigálni, de már nem tudtam. Egy utolsó, kétségbeesett gondolta amely még átfutott az agyamon:
Az élet sosem fog pont rólunk szólni!?