Barna szemeddel
úgy néztél rám,
mint aki valamit kér,
vagy valamit vár.
De mikor megkérdeztem,
hogy még is mi a kívánságod?!
hetykén,semmitsem törődve
fújtad el a gyartyalángot.
-Nem akarok semmit!-
morogtad halkan,
s én halványuló arcodat
nézve gondolkoztam.
Mi bánthat téged ennyire?
mi égeti igy szívedet?
mért nem mosollyal mondod:Jóéjszakát.?!
S mért löksz el magadtól mit egy koszos rongybabát?
S akkor újra rámnézel.
Most már semmitmondó a szemed
Mint a fájdalom tengere,
szíved is könycseppel van tele.
s akkor mondod ki:-Vétkeztem!
S most bocsánatodért esdeklem.-
én csak nézek rád.Nem hiszek neked.
-ez csak egy vicc!?-de rájövök ,hogy nem.
Rá kell jönnöm,hogy végig hazudtál.
ráadásul a szemembe néztél és ugy mondtad!BECSAPTÁL!
s mint gyermek a fenyőfa alatt.
én is ugy várom most a hajnalt.
hogy apró táncoló tündérek
mindent eltüntessenek.
S hogy ne maradjon más a földön
csak én és te.
de már mindegy.már nem várom.
hogy hittem neked nagyon bánom.
hogy az életemböl olya sok apró pillanatot.
a kezebe adtam mint röpkedö pillagót.
s hogy engem megbántottál.
gondolkodj el ezen.
met a szerető szív megbocsájt,
de feledni nem feled.
———VéGe———